Nemrég egy anyukán keresztül jutott el hozzám az alább olvasható „kiáltvány”, ami ugyan alighanem konkrét eset kapcsán szülőtársnak szól, de szólhatna bárkinek, a probléma általánosítható. Nagyon sok gyermekintézményben kiplakátolható lenne hasonló kérés, felszólítás.
Hihetetlenül kedves fotósorozatra és érdekes kezdeményezésre találtam. A kitalálói két legyet ütnek egy csapásra. A cicáknak társaságot jelentenek a gyerekek, akkor is, amikor olvasnak, akkor meg főleg, amikor játszanak velük egy kicsit pihenésképp, a gyerekeket pedig igazi szőrgombócok motiválják az olvasás gyakorlására.
Már született poszt a felesleges babaholmikról itt a blogon. A szülőket elárasztja a termékek tömkelege, amelyek egy része valóban hasznos, egy másik részét hirtelen ötlettől vezérelve megvesszük, mert úgy gondoljuk, nélküle nem lehet a gyereket felnevelni. Aztán bebizonyosodik, hogy hiába adtunk ki rá nem kevés pénzt, a sarokban porosodik vagy egy fiók mélyén köt ki. Így igazán üdítő, amikor hasznos eszközökre, ötletekre bukkan az ember.
Nem is akármennyire! Ha nem lenne elég veszély a világban, most itt van még egy. Legalábbis egy amerikai kutatás szerint, például 2005-ben 24.200 gyereket kellett a sürgősségire szállítani az USA-ban, bevásárlókocsival kapcsolatos balesetek miatt.
Nekem is van egy lányom, akit imádok. A következő ígéretek közül nem egy olyan van, amit ha nem is mondtam ki, vagy nem is formálódott ki ennyire egyértelműen a gondolat, de hasonlóan szeretnék cselekedni. Aztán az is lehet, hogy van, amivel már „elkéstem". Az én lányom már nyolc éves, az anyukáé, aki ezeket az ígéreteket hat. Ebben a korban ez nagy különbség.
Jó lenne, ha így lenne. Sokat mondják a szakemberek, hogy mennyire fontos a mese a szülő-gyerek kapcsolatban és a későbbi olvasásszeretet kialakításában. Van, ahol a meggyőzés úgy látszik hatékony, mert egy generáció alatt megduplázódott a mesélő szülők száma.
A gyerekszájak hihetetlen szórakoztató dolgok, ugyanakkor időnként mélységesen el tudják gondolkodtatni az embert, hogy mennyire élesen látnak dolgokat. Rátapintanak a lényegre, amit őszintén ki is mondanak, nem lévén még elég diplomaták.
Kitaláltam, hogy kell ilyen. Nem mondom, hogy osztatlan volt a népszerűségem, de végül azért nem sikerült olyan nagyon rosszul. Kétségtelenül sok-sok órát töltünk el a különböző monitorok és billentyűzetek előtt.
Nem egyszerű. Az óvodai reggelek még hagyján, pláne, hogy nem kellett nyolcra beérni, de a suli már nehezebb menet. Reggelente úgy érzem magam mint egy hajcsár, és nem ritkán kiabálás vagy morcosság a vége, mert juszt is a kitűzött indulási idő előtt öt perccel kell elmenni 10 percre WC-re. De állítólag van rá gyógyszer.
Tetőfokára hágott az izgalom, mert a héten írja a fiam a központi írásbeli felvételit egy nyolcosztályos gimnáziumba. Ilyenkor érzi az ember a szülői felelősség hihetetlen súlyát, vajon jót teszek-e ezzel neki, vagy csak feleslegesen stresszelem?
