Kitaláltam, hogy kell ilyen. Nem mondom, hogy osztatlan volt a népszerűségem, de végül azért nem sikerült olyan nagyon rosszul. Kétségtelenül sok-sok órát töltünk el a különböző monitorok és billentyűzetek előtt.

Nem, egyáltalán nem vagyok net-ellenes, ahogy ez már korábbi posztjaimból is kiderülhetett. Nem is lehetek, mert az egyszerűen álságos lenne, hiszen ez a munkám, hogy a nap nagy részét a számítógép előtt töltöm és írok. Úgyhogy a gyerekek ezt látják, így eltiltani sem lehet és nem is akarom őket. Viszont mielőtt mindenki lerohanna emiatt, nem, nem csak ezt csinálják, és igen van alternatíva is.

A mit lehet és mit nem, valamint az időfaktor persze meghatározó. Rengeteg hasznos dolgot is művelnek a gépezetekkel, így például zsenge koruk ellenére mindketten könyvet írnak, egy-egy „kötet" volt például a karácsonyi ajándék a családtagoknak. Nem kis munkájuk fekszik benne, és íródik a folytatás, úgyhogy ebben a dologban semmi rosszat nem látok, akkor sem, ha nem tollal és nem papírra zajlik.

Aztán blogolnak, ami szintén nem meglepő, csupa olyan dologról gyűjtenek információkat, ami őket érdekli, aztán abból születik egy–egy poszt. Ez sem tűnik haszontalan tevékenységnek, ha csak azt nézem, hogy hogyan lehet információkat megtalálni, összegyűjteni, aztán azt a saját szájuk íze szerint felhasználni. Persze játszanak, meg zenét is hallgatnak, úgyhogy nem csak alkotó tevékenység folyik.

Ahhoz képest, hogy a kütyümentességről kezdtem el írni, eddig csak arról szóltam, hogy mit is csinálunk velük és nem nélkülük, de ez talán kell a perspektívához. Szóval egyik délután úgy jöttünk haza a suliból, hogy akkor ma egyikünk sem ül le a gép elé, hirtelen felindulásból sem, én sem! Hanem helyette bármi mást lehet csinálni, társasjátékozni, akkor még állt a karácsonyfa, együtt leszedtük, olvasgatás is kitett tetemes részt az időből, meg persze kellett leckét írni, meg csináltunk gyümölcssalátát.

Nem mondom, hogy könnyű volt néha, hogy ne lessünk meg valamit hirtelen a gépen, vagy ne lehessen nyomogatni a saját vagy éppen anya telefonját, vagy bekapcsolni az játékot. De nagyjából sikerült, még nekem is (!), és a lányom már kérdezte, hogy csinálunk megint „gépmentes délutánt". Persze tudom, hogy a korlátozás ellenére nekik ebben az az egyik fő poén és vonzerő, hogy nekem sem lehet, így valóban rájuk koncentrálok.