Nem mehetünk el most már szó nélkül amellett, hogy terjednek a hírek a Facebookon, és az Indexen is szólt már róla cikk, hogy egy alighanem zavarodott nő gyerek(ek)et próbál elcsalni, elvinni a XIII. kerületben egy iskolából, Óbudán egy játszótérről, bár az még nem nyert megerősítést, hogy ugyanarról a nőről van szó.
Legalábbis ezt veti fel egy most (egyelőre angolul) megjelenő könyv szerzője, aki szerint ennek a párkapcsolat megőrzése érdekében így kellene lennie. A könyv címe árulkodó, nem hivatalos fordításban: „Szeretlek, de mindig csak az utolsó vagyok – Hogyan tedd gyerekállóvá a házasságod?"
Ma valóban elindul az iskolaév, ami már a kezdete előtt jóval viharokat kavart, ahogy arról már itt a blogon is olvashattatok pár napja. Azóta van, ahol finomodtak a vonalak, és emberközelibbek lettek a kötelezően végrehajtandó változtatások, másutt azonban rengeteg egyéb az iskolán kívüli szempont is befolyásolja a lehetőségeket.
Emlékszem, amikor a gyerekek kisebbek voltak bármilyen pozitúrában képesek voltak elaludni, sőt sokat mosolyogtunk azon, hogy félig ülve, vagy éppen törökülésből mintegy kétrét görnyedve az ágy végében a legnagyobb békében szunyókáltak. Úgy kellett őket kibogozni, és gyakran még ezekre a manőverekre sem ébredtek fel.
Mit szóltok a változásokhoz? Persze tudom, hogy már a csapból is ez folyik, de gondoltam, hogy a blog nem mehet el szó nélkül a változások mellett. Én már gondolkodom rajta, hogy mi lesz a „felmentő" levél megfogalmazása. Nyilván ti is láttátok, hogy a neten is terjednek már rá kreatív változatok.
Az jutott eszembe, hogy ezzel a lépéssel az igazgatóknak jó sok adminisztratív munkát adtak, gondolom azt gondolták, ha már egy csomó érdemi döntési lehetőséget kivettek a kezükből, miért ne írjanak alá egy csomó kérelmet, amit majd a szülők fognak vinni hosszú tömött sorokban, ha a gyereknek éppenséggel 4 előtt van valamilyen különórája, ami nem az iskolában van, de ha ott van, vajon akkor is ki kell kérni? Hisz nem az iskolai munkában vesz addig részt, bár lehet, hogy éppen a sportköri tevékenységet végzi.
Ha pedig nem különóra, hanem egyéb elfoglaltságról van szó, ami nem rendszeres, akkor majd hetente fordul a szülő kérelemmel az igazgatóhoz? Vagy majd a tanító néni közvetít? Vagy ha valaki meg tudja oldani, és egyszerűen nem szeretné, ha a gyerek az egész napját a suliban töltené?
Persze érteni vélem a szándékot. Ahol nincs meg a megfelelő családi háttér ott a gyerek ne erre-arra tengjen-lengjen, hanem legalább az iskolában legyen majdnem addig, míg a szülő hazaér. Hogy ehhez az eddig ebéd után elszabaduló felsősök mit fognak szólni, az nagy kérdés. Majd kreatív foglalkozásokat fognak nekik tartani a tanárok délután? Hát, nem irigylem a pedagógusokat. Csak amit egy-két gyakorló tanártól hallottam, hogy micsoda „lelkesedéssel" fogadják a néptáncot, kézműveskedést stb.
De erre talán nem az lenne a legjobb módszer, hogy akkor központilag megmondjuk így lesz, eszi, nem eszi, nem kap mást. Ugyanis, amíg ezen filozofáltam megérkezett az iskolából az a bizonyos levél. Lehet felmenteni, persze! De aki ezt kitölti (ráadásul szeptember 3.-ára vissza kell vinni) az egész évre tölti ki, és akkor a gyereke nem járhat napközibe, és ha például az élethelyzete változik, akkor oldja meg, ha így döntött.
Vagyis: ugyan még fogalmunk sincs, hogy hogy lesznek a különórák, mert még nem alakult ki. Az első héten lesz a választható szakkörök „bemutatója", amit azonban, ha valaki kiválasztotta, ugye alapvetően a gyerek, hiszen ő fog rajta részt venni, már a „kedvcsinálón", akkor arra egész évben kötelezően járni kell. Tehát döntsünk előre, mielőtt bármit tudnánk, mert annak szeptember 3-ig, az iskolakezdés után egy nappal, meg kell lennie. Ha meg nem mentjük fel, akkor egy-egy alkalommal persze elmehet szülői kérésre, de kérdés mennyire működik a dolog rugalmasan, mit jelent az egy-egy alkalom? Vagyis, ha kiderül, hogy a gyerekem elmenne egy különórára, valamelyik nap 2-kor, heti rendszerességgel, akkor azt kérdés, hogy megteheti-e, ha mondjuk eredetileg nem kértem a felmentését.
Persze eddig is bent voltak sokszor délután 4-ig, vagy akár tovább, mert napközisek, de nem kötelezően. Ha különóra volt elmentünk, ha korábban értük tudtam menni, menetem, együtt töltöttük a délutánt, vagy programunk volt közösen, és persze a leckét is megcsináltuk. Ha az élet úgy hozta, akár gyakran is eljöttünk, tanulmányi eredményük, felkészültségük nem szenvedett hiányt. Ennek a döntésnek a szabadságától fosztanak meg most, alapvetően minket szülőket.
Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.
Felkaptam a fejem, amikor megláttam a címet, ami egy neten végzett brit kutatáson alapszik, ugyanis elmúltam 32. Az eredmény azt mutatja, hogy 32 éves korunk után visszavonhatatlanul szüleink, persze fiatalabb „levonatává" válunk, bármilyen lázadók is voltunk korábban.
Megkezdtük a beszerzéseket, a dolog nem egyszerű. Mindent egy helyen megtalálni, legalábbis nekem, nem sikerült. Különösen, ha két gyerekről, két listáról van szó. Úgy rohangáltam a kezemben a papírcetlikkel a sorok között, miközben keresgéltem, próbáltam összehasonlítani az árakat, pipálni, ami már megvan, közben zsonglőrködni és reagálni a záporzó kérdésekre, hogy öröm volt nézni.
Ha már múltkor is a sulikezdést emlegettük fel, akkor most sem távolodunk túlságosan távolra ettől a témától, most éppen az étkezések kapcsán. Ha minden igaz a tanév folyamán (januártól fokozatosan) ugye változnak a közétkeztetés előírásai. Hát őszintén szólva kíváncsi leszek, hogy mit sikerül majd kihozni, hogy a "szabályoknak" is megfeleljen, és esetleg jó is legyen?
Nem tudom ti hogy vagytok vele, én egyre inkább úgy érzem, hogy rohamléptekkel közeledik az iskolakezdés. A gyerekek most nyilván teljes, és persze érthető felháborodással reagálnak, hogy még majdnem egy hónap van addig, és tényleg...
A szoptatás világhete van, így nem maradhat ki ez a téma sem a héten a blogról. Nekem nagyon tetszik egy amerikai cikk felvetése, aki azt mondja, hogy végre ne ítéljük meg egymást, hanem inkább beszélgessünk arról, hogy ki, hogy és miért dönt vagy alakul úgy az élete, hogy szoptatja vagy tápszerrel eteti a babáját.
