A múltkori „Szoptatás természetesen" című cikkre és a kommentekre reagálva Móni megírta saját, Norvégiában szerzett tapasztalatait, ahol, mint a következőkből kiderül, nagyobb elfogadással és nyitottsággal fordulnak a téma felé, akkor is, ha nyilvános helyen történik.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én úgy érzem, néha várakozáson felül nehéz kitölteni a rendelkezésre álló hirtelen megnövekedett időt így a nyári szünetben. Eddig ugye szinte folyamatos volt az elfoglaltság a suliban, sőt a délutánok egy részén is a különböző különórákkal, ami idő maradt az pedig sokszor arra sem volt elég, hogy jól bele lehessen mélyedni egy játékba.
Időről-időre vitát vált ki, hogy hol ildomos, és hol nem egy gyereket megszoptatni. Indulatoktól sem mentes eszmecsere szokott erről kialakulni, akár olyan esetek kapcsán, amikor egy kismamát inzultus ér, mert nyilvános helyen szoptat. Van, aki számára teljesen természetes, hogy egy anyát és babáját ebben a helyzetben látja, van, akit azonban ugyanez zavar, mert úgy gondolja, hogy ez mindenkinek a magánügye.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálunk teljes erejével dühöng a focikártyák gyűjtése és csereberéje. El kell ismerni, nem akármilyen üzleti fogás és ötlet. Ráadásul minden egyes focis eseményre ki lehet adni egy újabb albumot, a gyerekek pedig hatalmas vehemenciával vetik bele magukat az újabb csapatösszeállítások gyűjtésébe.
Egy hosszabb utazás soha nem könnyű, különösen kisgyerekkel, akinek a figyelmét és az energiáit le kell kötni, mindezt úgy, hogy lehetőleg az utastársak agyára se menjen az egész móka. Most hogy itt a nyár (bár ez nem mindig látszik), aki megteheti elutazik, akár kerekeken, akár repülővel. Először az utóbbi közlekedési eszközt szeretném górcső alá venni.
Egy könnyed hétkezdés, nem rossz, ha az ember jókedvűen indul neki egy újabb hétnek, pláne ilyen melegben. A gyerekeknek sokszor nem a fodrász kreál különleges hajzatokat, hanem a természet, illetve persze a mókás kedvű szülők keze is benne van időnként.
Emlékeztek még a régi pedálos autókra, mondjuk a Moszkvicsra? Én nagyon szerettem gyerekkoromban, hajtottam, amíg bírták a pedálok, és amíg belefértem. A miénk drapp volt. Ahogy most körülnéztem, még mindig fellelhető belőle egy-egy darab valamelyik online börzén, nem éppen olcsón az állapotukat figyelembe véve.
A tömegközlekedési eszközöket igénybe venni sokszor amúgy sem könnyű kisgyerekkel, ha az embernek a fülén is cucc, babakocsi és gyerek lóg. Ha ráadásul még a kedves utastársak sem segítőkészek, és meleg is van, az különösen nem az ember lányának álma. Ahogy ezt egy anyuka is megosztotta az ismeretségi körben.
Bár Magyarországon nincs még igazán hagyománya, de ebben az esetben talán nem lenne rossz „majmolni" Amerikát. Ott ez a nap hivatalos ünnep, és ugyanúgy, ahogy az anyukákat, az apukákat is megünneplik egyszer egy évben. Mert ők is ugyanúgy megérdemlik.
Olvastam egy cikket egy könyvről, ami Angliában jelent meg és arról szól, hogy mennyire fontos, hogy beszéljünk a gyerekhez, ráadásul minél korábban, mert akkor ő is annál hamarabb fog beszélni, sőt társalogni. Az egész önmagában nem tartalmazott egetrengető megállapításokat, hiszen az ember azt gondolja, hogy minden a gyerekére egy kicsit is odafigyelő szülő ezt teszi, a gyerekkel összezárt anyuka pláne, mivel nincs is más, akihez a nap egy részében szólhatna. De valamiért csak megíródott az a könyv, azon kívül, hogy az írója pénzt csináljon belőle. Valószínűleg van, akinek el kell mondani, hogy beszéljen a gyerekéhez, erről gondolom, a védőnők tudnának mesélni.
