A Save the Children nevű szervezet minden évben nyilvánosságra hoz egy listát, hogy a világon hol a legjobb és legrosszabb anyának lenni. Magyarország jelenleg az 52. helyen szerepel. (Csak az információ kedvéért a „nyertes" Finnország, az utolsó helyen pedig a Kongói Demokratikus Köztársaság szerepel 176.-ként, de ezt aki akarta már megtudhatta.) Magyarország helyezése abból a szempontból érdekes, hogy két éve még 22.-ek voltunk, ennyit romlott volna a helyzet?
A felmérés szempontjait alapvetően statisztikák adják, így a gyermekhalandóság, az anyák halandósága szülés közben, tiszta ivóvíz elérhetősége, alultápláltság stb. dominálnak a közegészségügyi mutatók, aztán ez kiegészül még nők jövedelmével és politikai helyzetével.
Az ilyen listákból persze gyakran kimaradnak szempontok, és persze nincs okunk vagy jogunk sírni, ahhoz képest, amilyen a helyzet sok fejlődő országban, mondjuk az utolsó tíz helyezett afrikai országban. De ugye a dolog mindig viszonyítás kérdése, mert akkor már tekintsünk inkább előre, az élboly felé, a mindig „bezzeg" Skandináv országokra.
Ugyan a gyerekek későbbi jól léte nem képezi a felmérés részét (bár, hogy meddig tankötelezettek az igen), de például az első helyezetteknél az oktatásra fordított összeg alighanem a GDP jóval nagyobb százalékát teszi ki mint például nálunk. Ott a tanult és képzett gyerekekben, fiatalokban látják a jövőt, és a gyerek jövőképe, hogy milyen iskolába, felsőoktatási intézménybe járhat majd, milyen esélyei lesznek a munkaerőpiacon, bár teljesen szubjektív alapon, de szerintem nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egy anya jól érzi-e magát vagy sem akár saját bőrében.
Összeegyeztethető?
A másik fontos összetevő például az, ami fontos egy anya jóllétében, hogy hogyan tudja összeegyeztetni a családi kötelezettségeit, vágyait és a munkavállalást. Ez pedig Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár, ami a rugalmas és részmunkaidős foglalkoztatást jelenti, különösen, ha a számok mögé tekintve a tényleges tapasztalatokat nézzük, hogy a négy óra mennyire négy óra, meg egyáltalán, hogy néznek a kollégák és a munkáltató sok esetben arra az anyára, akinek el kell indulnia a gyerekéért az óvodába, iskolába vagy ne adj isten valami intézményi eseményre, értsd anyák napja, farsang stb., ha egyáltalán van munkája.
Tavaly egyébként az Eurostat adatai szerint bővült a 6 év alattiakat nevelő, dolgozó nők aránya, ami 36.1%-os foglalkoztatást jelent, de ez az EU-s 58.9 %-hoz képest még mindig nem túl magas. Egy másik adat szerint a három év alattiaknál ez mindössze 14%. A nők összfoglalkoztatottsága 15 és 64 év között 52%, amivel az Unióban még mindig nem állunk túl jól, bár így is 20 éves csúcsot döntöttünk.
Szerencsésnek mondható, aki mindezt meg tudja oldani, a baj inkább az, hogy ez nagyon véletlenszerű és esetleges, azon múlik ki a főnök, annak van-e mondjuk családja, esetleg éppen ő is nő-e, aki küszködik hasonló problémával vagy éppen túlkompenzál. A vállalati illetve céges kultúrában sokkal kevésbé van benne, persze tisztelet a kivételnek, a családbarát és legjobb női munkahelyeknek, meg nem egyszer egyébként a sokat szidott multiknak, akik nem egyszer már kívülről hozzák a másutt már kidolgozott és működő modellt.
Valaki szerint jó, valaki szerint túl hosszú, hogy akár három évet is otthon lehet tölteni a gyerekkel, GYED-en, GYES-en. Szerintem az jó, hogy van választási lehetőség, így aki akarja és megteheti, otthon tud maradni ennyi időt a gyerekével, akinek pedig nagy kiesés lenne, az dönthet úgy, hogy kevesebbet tölt. Magyarországon az egyik leghosszabb a szülési szabadságon eltölthető idő, viszont az elhelyezkedési esélyek is drámaian romlanak utána. Erről már sokan írtak, hogy ehhez persze az otthon lévő nőnek is tenni kell, akár azzal, hogy fenntartja a kapcsolatot a munkahelyével, akár azzal, hogy közben is képzi magát.