Volt egy nagy kedvencem, a BBC dokumentumfilm sorozata: a Miből lesz a cserebogár? (Child of our Time) A készítők nem kisebb dologra vállalkoztak, mint hogy végigkövetik, 25 gyerek életét születésüktől felnőtt korukig. A babák mind 2000-ben születtek, eltérő szociális és etnikai környezetben, a film pedig arról szólt, hogy hogyan növekednek, kezdenek el járni, beszélni, indulnak iskolába. Látta valaki? Annak idején a Spektrum televízió adta.
Tündéri, édes és cuki, tényleg. Lehet, hogy csak én sokalltam be, de úgy érzem, mintha az anyukák mostanában „bazári majmot” akarnának csinálni a gyerekeikből. Persze mindenkiben ott a késztetés, hogy megossza a szeme fényéről a képeket országgal-világgal, és ez rendben is van.
Azt szokták mondani, egy nő két dologért képes mindent megtenni, azért hogy legyen gyereke, illetve azért hogy ne. Ugyanakkor egy kicsit olyan, mintha ezen a téren is túlzásokba esnénk, ahogy sok minden másban is.
Így közvetlenül húsvét előtt miről is lehetne szó, mint édességről, ráadásul tojás alakban. A Disney nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy tojásba öntse meséit. 20 cukrásznak három hetébe telt elkészíteni a 18 tojást.
Előrebocsájtom, hogy nem vagyok sem tankönyvszakértő, sem közgazdász, hanem csak egy egyszerű szülő, akit két iskoláskorú gyereke kapcsán nagyon közelről és elevenében érint ez az egész tankönyvmizéria.
A mai posztot egy vendégszerző jegyzi, aki ráadásul férfi. Ami persze nem baj, főleg, hogy egy szerintem elég érdekes témával jelentkezett emailben, mégpedig a zenéről és a nosztalgiáról írt. Amíg ti olvassátok, én megyek is és meghallgatok valami jó kis zenét a nyolcvanas évekből…
Hát, irigylem a kreatív apukát, aki abban éli ki alkotókedvét, hogy fantasztikusabbnál fantasztikusabb uzsit gyárt a gyerekeinek. Bár úgy sejtem, ma már, hogy külön oldala van a „Lunchbox Dad”-nek, már nem csak ez a motiváció. Nem tudom, ti hogy vagytok reggel a tízórai- vagy uzsonnagyártással, de én már külön „rettegek”, nem azért hogy ilyen csodadolgokat hozzak létre, hanem azért, hogy időben egyáltalán elkészüljön és esetleg leglább nyomokban különbözzön az előző napitól.
Derüljünk egy kicsit jókedvre a választás stressze után. Mindenkinek vannak olyan családi fotói, amelyek mókásak vagy éppen kínosak, ezek szerencsés esetben eltűnnek a süllyesztőben, kevésbé szerencsés esetben ki is állítják őket. Ma már a digitális korban, mindenki töröl, amint tud, viszont nem lehetünk elég gyorsak, minden a közösségi oldalakra, a netre kerülhet pillanatok alatt.
Legalábbis Nagy-Britanniában. Hozzáértők szerint a lelki agresszió legalább olyan, ha nem mélyebb sebeket hagyhat egy gyerekben, még ha azok kevésbé látványosak is, mint a fizikai bántás.
A levelet egy apa írta, aki mellékesen pszichológus, a lányának, bőven a jövőre gondolva. Az írást egy internetes keresés motiválta, ami meglepő módon, az első találatok között azt hozta ki, hogy „how to keep him interested” vagyis „hogyan tartsd fenn a férfi érdeklődését”?
