Igen, minket is elborítanak a játékok, amik az évek során összegyűltek. Nagyon sokkal nagyon jókat játszottak és játszanak, de sok valóban csak porfogónak jó. Egyes vélemények szerint a kevesebb játék pozitív hatással van a gyerekekre, mindjárt megnézzük, miért.
Az egészről két dolog jut eszembe, az a fényképsorozat, ahol a világ különböző részeiben fényképeztek le gyerekeket a kedvenc játékaikkal, akik nagyon különböző körülmények között éltek, nagyon más minőségű játékokkal játszottak, de mindegyiküknek volt néhány darabja, ami közel állt a szívéhez. Persze igaz, hogy egy gyerek egy fadarabbal, kavicsokkal stb. is el tud játszani, de azért nem gondolom, hogy a lehetőségek ilyen szűkítésére szükség lenne.
A másik egy ismerősöm posztja, amikor gyermeke megszületett, és mindenkit megkértek, hogy vagy ne hozzanak játékot, vagy csak olyan legyen, aminek az alapanyaga tökéletesen visszakövethető, hogy miből van, honnan jött. Persze, az ember igyekszik vigyázni, hogy a játék ne olyan festékkel stb. legyen bevonva, ami az első szájba vételkor lejön és esetleg még káros is, de a mai világban bármilyen jó akarattal sem lehet a gyerekeket csak „természetes” dolgok között felnevelni.
Vannak bátor szülők, akik időről időre szelektálnak és kiszórnak, mások egy időre elpakolnak, aztán újra elővesznek. Ez utóbbi jó módszernek tűnik, bár én bevallom végül sosem valósítottam meg. Persze így is van, amire hosszabb idő után csodálkoznak rá megint a gyerekek, és ilyenkor újult erővel vetik magukat a játékba az adott dologgal. Nekem az a tapasztalatom, hogy a gyerekeim legjobban a szerepjátékokat kedvelik, legyenek azok akár saját maguk, akik valaki más bőrébe bújva eljátszanak valamit, éttermest, varázslóst stb. vagy akár figurákkal játszanak el történeteket.
De lássuk, amit az elején ígértem, hogy miért is több a kevesebb:
A gyerekek kreatívabbak lesznek. Ezt egy német kísérlettel támasztják alá, ahol egy óvodát meggyőztek, hogy három hónapra ürítsék ki a csoportszobákból a játékokat, és bár a gyerekek eleinte unatkoztak, végül a megmaradt környezetet kihasználva kezdtek játékokat kitalálni.
Ha túl nagy a választék, rövidebb a koncentráció. Vagyis a gyerekek figyelme jobb, ha nem oszlik meg, így arra az egy játékra jobban tud koncentrálni, hosszabb ideig. Mondjuk ezzel annyiban vitatkoznék, hogy bár logikus az ok-okozati kapcsolat, azért ez azt is jelenti, hogy persze, ha nincs más, akkor csak azzal az eggyel lehet játszani. De előbb-utóbb mindenbe beleun egy gyerek is.
Jobban kiépülnek a szociális készségek, mert jobban megtalálják az elfoglaltságot, mondjuk egy beszélgetésben is. Igen, csak azért a gyerekek először éppen az együtt játék során kezdenek el kapcsolatot kiépíteni egymással.
Kevésbé tudják értékelni, azt ami van, ha túl sok van. Kevésbé is vigyáznak a játékaikra. Kétségtelen, hogyha mindig pótoljuk, ami elveszett vagy tönkrement és nem azért, mert régi volt, hanem mert tönkre tették, akkor megszokják, hogy úgyis van másik. Ez a mai gyerekekben, ahogy a fogyasztói társadalomban egyébként is nyilván sokkal inkább benne van, hogy nem baj, veszünk másikat.
Találékonyabbak, kitartóbbak lesznek, akár abban, hogy mit játsszanak azzal, ami van, akár kitartóbban keressék a nyitját, hogy hogyan lehet az adott dologgal játszani.
Kevesebbet veszekszenek. Bár azt gondolnánk a több játék alapvetően éppen azt a lehetőséget adja meg, hogy a gyerekek választhassanak mást, így ne veszekedjenek, ez gyakran nem így van. Ezt ismerjük a játszótérről, hogy mindenkinek ugyanaz a lapát vagy kisautó kell, valamilyen oknál fogva. Egyes vélemények szerint az új és új játéknál mindig ki kell rá fejezni a tulajdonjogot, így több veszekedéshez vezet, mondjuk a testvérek között, kevesebben pedig meg kell osztozni, együtt kell működni. (Halkan jegyzem meg, hogy szerintem kevesebb játékon épp annyira remekül össze lehet veszni.)
Többet tartózkodnak a természetben, több időt töltenek mozgással, ha bent kevesebb a rendelkezésre álló eszköz.
Kevésbé lesznek önzőek, ha nem mindent kapnak meg. Ez szerintem nem csak játék kérdése, nyilván meg kell tanulnia egy gyereknek, hogy nem teljesülhet minden vágya rögtön és azonnal, hogy el tudja viselni, hogy valamire várni kell, vagy akár egyáltalán nem elérhető.
Az pedig egészen biztos, hogy nagyobb lesz a rend, átláthatóbb lesz a gyerekszoba. Ez egyébként egy sziszifuszi küzdelem.
Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.
