Nekem is lett jó pár, van, aki csak időlegesen, de van olyan is, akivel az együtt tologatástól eljutottunk a barátságig, vagy a jó ismerősi állapotig, ha már szintezni akarunk. Most már nem a pelenka, hanem a suli sőt lassan a továbbtanulás kérdéseit beszéljük meg a gyerekekkel kapcsolatban. A kisebb testvérek már szinte egymás mellé születtek.
(A kép illusztráció.)
Pedig nem ment mindig könnyen, nem vagyok annyira közvetlen típus, hogy mindenkivel azonnal szóba elegyedjek az utcán vagy akár a játszótéren. Előfordult, hogy szinte naponta toltuk egymással szemben az utcán a kicsiket, mégis pár hónap eltelt az üdvözlésig. (Azóta is jóban vagyunk.) Vagyis nem vagyok egy kezdeményező típus, de a gyerekek ezen sokszor segítenek, hiszen a homokozóban ténfergés, másik játékának megkaparintása vagy csak pár mosoly, és persze a közös téma, ha nem is a lábunk előtt hever, de ül a homokban vagy a babakocsiban.
Innen pedig el lehet indulni, aztán persze már sok mindenen múlik, hogy meddig jut egy ilyen ismerkedés, vagy megragad ezen a homokozói szinten. Persze az is előfordulhat, hogy a gyerekek szívesen játszanak együtt az ilyen alkalmakkor, de az anyukák egyébként nem keresik egymás társaságát.
Félni nem féltem ettől az időszaktól, de valószínűleg szerencsés is voltam, hogy egy olyan környezetben laktunk, ahol sok hasonló korú baba érkezett egyszerre, így együtt jártunk le a parkba, a játszótérre stb., viszonylag hamar jó kis közösség alakult ki, úgyhogy az embernek nem kellett magányosnak, vagy csak a gyerekkel összezártnak éreznie magát. De sok olyan történetet hallottam már, hogy anyuka azért viselte rosszul az otthonlétet, mert nem volt kihez szólnia. Nekünk napi rutin lett a park, a kinti játék, beszélgetés, tapasztalatok megosztása, akár ruhák cseréje stb.
Persze az embernek ezért tenni is kell, ha eleinte nehéz is, hiszen mint általában minden, csak oda-vissza működik. Keresni kell az alkalmakat, ha nem ilyen szerencsés a helyzet, ahogy fentebb leírtam, nem szabad bezárkózni, akkor elébe kell menni a dolgoknak, megtalálni az olyan babás csoportokat, elfoglaltságokat, amiből szerintem van bőven manapság kínálat, ahol elindulhatnak ezek a kapcsolatok.
Ha valakinek mégis nehezebben menne, néhány tipp:
„Használd a gyereket” – arra, hogy kapcsolatot teremts a másik anyukával.
Először lehetőleg építsük fel kettesben az újdonsült ismeretséget, csak aztán „toborozzunk” további tagokat.
Ne próbáljuk rögtön rábízni a másikra a gyerekünket, ismeretséget nem babysittert keresünk!
Kezdeményezz, vagy legalábbis folytasd, nyugodtan hívd fel a másikat, neki is ugyanazok a problémái!
Nem kell rögtön ráönteni nevelési elveinket az újdonsült ismerősre, ő hátha nem annyira szenvedélyesen hisz a kötődő nevelés vagy a vegetarianizmus vagy a sírni hagyd vagy ne hagyd sírni problematika iránt, főleg ne tukmáljuk legfrissebb szakirodalom élményeinkkel, hátha nem is érdekli, meg nem is kiműveltségünket kell bizonyítanunk a témában.
Ne kezdjünk rögtön más anyukákat ócsárolni, ez egy új kapcsolat esetén nem biztos, hogy jó indítás, ahogy egy új munkahelyen sem.
Azt sem árt tudni, hogy mikor nem kell erőltetni a dolgot. Ahogy kapcsolatteremtésre, úgy kifogásnak is mindig jó a gyerek, aki éhes vagy akinek aludnia kell….
Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.
