Lehet, hogy fura ezt olvasni, de tényleg nagyon szeretjük ezt a hónapot, kollektíve a családban. (Persze a vele járó betegeskedős időszakot kevésbé.) Mert ilyenkor elkezdődik a zsizsegés, lehet várni az ünnepeket, és a legjobbak benne az előkészületek.
Persze nagyon nehéz várakozni, főleg gyerekkorban, de éppen az a várakozás, ami miatt ez a hónap különlegessé válik. Az ünnep és a szünet mellett ilyenkor várni lehet a hóra is. (Egy hónap múlva már lehet, hogy elegünk van a sötétből, a hidegből, a latyakból, de ilyenkor még minden reggel várakozással indul, hogy vajon ma esik-e a hó.)
Szóval elkezdődtek az előkészületek, elkészítettük az adventi koszorút, némi kavarodás után, megsült az első próba mézes, és mondtam a gyerekeknek, hogy a „cipősdobozon" is kezdjenek el gondolkodni, hogy mit tegyünk bele, mert most a suliban a napközi is csatlakozott az akcióhoz, aztán a Mikulásgyárba is összeállítunk egy csomagot. Bevallom, nem megy mindig könnyen, mert az újra felfedezett régi dolgoktól sem mindig könnyű a gyerkőcöknek megválni.
Tavaly volt egy szép adventi koszorúnk, amihez fenyősen vettem az alapot és azt díszítettük fel. Gondoltam ebben az évben leszedem a karikáról az elszáradt fenyőt és teszek rá frisset, aztán díszítjük. Azonban meglepetés ért, mert miután lebontottam az egészet, a gyerekekkel kimentünk a virágoshoz fenyőgallyat venni, elvileg minden meg volt, a káoszban csak éppen a drót tűnt el, amiből pedig még egy egész tekercs kéne, hogy legyen. Őrült keresés, kisebb dühroham, hogy a saját számításaimat húztam keresztbe. Meg különben is ebben a házban semmit nem lehet megtalálni, mert mindent sikerül olyan jól eltenni, hogy....
De nem hagyjuk elrontani a készülődés hangulatát, anya biciklire pattan, és kivágtázik ismét a virágosokhoz, immár egy mohás korongért. Azért valamennyi maradt a lebontott drótokból, azzal erősítünk rá fenyőgallyat is, mert anélkül nem az igazi. A gyerekek felszúrták a gyertyákat, felkötöztük a díszeket, sőt a korábban elkészített tészta angyalkákból is került rá, hirtelen ötlettől vezérelve. Meg narancskarikákat is szárítottunk a fűtőtesten, ezekkel később egészítettük ki.
Az angyalkákkal egyébként kicsit megszenvedtünk, mert addig jól ment, hogy kifestettük a tésztát, meg kitaláltuk, hogy milyen legyen, a ragasztó azonban valahogy nem akart megkötni. Így a gyerekek kicsit veszítettek a lelkesedésükből, mert mindig szétesett a csillag vagy az angyal. Pár azonban végül csak elkészült, én meg megyek speckó erős ragasztót vadászni, hogy ez ne legyen akadálya az alkotásnak.
Aztán elkészült a mézeskalács. Egyelőre nincs díszítve, viszont finom lett, és a gyerkőcök ilyenkor hatalmas lelkesedéssel vetik rá magukat. Kapnak belőle bőven az uzsisdobozba is. Persze készül majd a következő adag közelebb az ünnephez.
Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.
