Egy érdekes videót találtam egy cikkben csatolva, amiben arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy néha mennyire nehéz észrevenni, ha egy gyerek fuldoklik. 

Valóban, egy ilyen tömegben mondjuk egy medencében, számomra nem is tudatosodott hol a baj, míg a vízimentő be nem ugrott. Persze ehhez már az életmentő gyakorlott és képzett szeme kell.

Nemrég egy élményfürdőben gondolkodtam azon, hogy vajon mennyire képes aktívan figyelni több óráig egy alighanem diákmunkát végző fiatal, amikor ez a tevékenység az esetek többségében nyilván nagyon unalmas, mert legtöbb estben (szerencsére) nem történik semmi. Esetleg egy-két renitens fürdőzőt kell lesípolni. Nem azt feltételezem, hogy nincsenek kiképezve rá, hogy mit kell tenniük, inkább azt, hogy mennyire lehet ilyen komolyan koncentrálni sokáig.

Illetve ha csak néhány pillanatra nem figyel már akkor is megtörténhet a baj, csak annyitól is, hogy valaki rosszul áll fel egy korlát alatt, amibe beüti a fejét, és akkor még egyáltalán nincs szó felelőtlen viselkedésről. Bár azt lehet, hogy könnyebb kiszúrni.

Nemrég a facebookon is keringett egy videó, amin azt mutatták be, hogy egy valódi fuldoklás mennyire nem hasonlít a filmekben látható fulladásos jelenetekre. Nincs kiabálás, nagy kapálózás, sokkal inkább vergődés, alig valamivel a víz fölött lévő, hátra hajtott fej, nyitott száj, üres, nem fókuszáló szemek. Ha az illető nem használja a lábait, kapkod a levegőért, próbál megfordulni vagy elérni valahová, de nem sikerül neki, akkor oda kell figyelni, segíteni vagy segítséget ajánlani, hogy jön-e reakció már abból kiderülhet, hogy baj van-e vagy sem.  

Ez végre egy nagyon hasznos vírusként terjedő üzenet volt, hogy mire érdemes figyelni, vagy mit kell észrevenni, ugyanis a gyerekek nagyjából fele, aki megfullad, az amerikai cikk szerint a felnőttek illetve szüleik közelében fullad meg, mégsem tudnak neki segíteni.

A gyerekeim tudnak úszni. Ezt nagyon fontosnak tartottuk, hogy hamar megtanulják, mert a nyár egy részét nem egyszer a Balaton mellett töltik. A Kicsi, bár rövid távon önállóan úszik, még nem százas a vízbiztonsága, kell neki, hogy legyen a közelben kapaszkodó. Annyit mindenesetre átismételtünk vizes nyaralás előtt, hogy hogyan lebegjen a vízen, ha elfárad, hogyan tekerjen a lábával, hogy fenntartsa magát.

Neki ráadásul nincs igazán veszélyérzete, a bátyjával ellentétben, aki akkor feszegeti a határait ilyen tevékenységekben, ha ügyes benne, sőt a húgára is figyel. A lányzó meg úszik a nagy kékség felé, mert át akarja élni a mélyet, de ember legyen a talpán, aki követi, márpedig muszáj, bármilyen hirtelen indul neki, mert kell a kapaszkodó, a medence fala helyett a kinyújtott kéz.

Emlékszem engem dobáltak kiskoromban egy olyan úszógumival, aminek „bugyis" beülője volt, rendkívül élveztem, hogy repülök egyik kézből a másikba, ugyanakkor volt, hogy nem azonnal kaptak el, és a gumi velem együtt felfordult, és nem csúsztam ki belőle, hiszen jól fogott, viszont esélyem nem volt visszafordulni sem, csak kalimpáltam a lábammal. Nem volt vicces élmény. Szerencsére, akik dobáltak, figyeltek és megfordítottak, de máig emlékszem magam körül a szürke vízre, és hogy kalimpálok fejjel lefelé, nagyon kiszolgáltatott érzés volt, bár akkor még nem tudtam, hogy ezt így nevezik.

Azt hiszem nem lehet ezt egy nyári időszakban elégszer ismételni, amikor sokan a vizek környékén nyaralnak, hogy 20-30 másodperc alatt is bekövetkezhet tragédia, ami rendkívül rövid idő, simán lehet, hogy ennyi ideig nem figyelünk oda, pedig muszáj.