Múltkor írtam a repülős utazás kapcsán néhány tippet, de alighanem ennél is többen választják a négykerekűt szállítóeszközül, amikor nyaralni indulnak. Mi elég rendszeresen megyünk a gyerekekkel 6-8 órás utakra autóval, a környező országokba kicsi koruktól. Úgyhogy van elég tapasztalat arra, hogy hogyan küzdjük le a hosszú órákat.

10-15 órára nem mernék még vállalkozni, de lehet, hogy túl kishitű vagyok, mert bátrabb barátnőim simán elindulnak hasonló korú gyerekekkel is ilyen utakra, (6-10 év között). Idén én is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha egy kicsit messzebbre mennénk a komfort zónától, de végül nem ugrottuk meg az akadályt, úgyhogy marad a szokásos táv.

Amikor kisebbek voltak, még jobban tartottam az ilyen hosszú utaktól, de érdekes módon, akkor a nagyobb alvásigény miatt még könnyebben mentek, mert az út egy részét átaludták, és addig csend volt. Most meg megy a zsizsegés. Most már egyre inkább úgy érzem az lesz a feszültségforrás, hogy milyen zenét hallgassunk például út közben. A 10 éves fiúnak, és mondjuk az apjának is tetszőt (neki, mint általában sofőrnek azért vannak előjogai) vagy olyasmit, ami a 7 éves lánynak jön be, ami a Mamma Mia film óta, szinte kizárólag az ABBA, vagy csendet, amire anya időnként a leginkább voksolna. Hallgatni szoktunk még hangoskönyvet, az azonban nagyon nem mindegy, hogy ki adja elő, mert volt már olyan, hogy falra másztunk egy-egy nem profi színész által mesélt anyag előadásmódjától.  

Az egyik „titok" a kaja, az rengeteg időt elvisz, más kérdés, hogy általában úgy érzem magam, mint egy pincér dervis, aki állandóan forgolódik az éppen kért ennivalóval. (Kínos, akiknél nem szabad az autóban étkezni! Szerintem ez egy ilyen úton szinte kivitelezhetetlen, de biztosan lesz, aki nem ért egyet.) Szóval mindig viszünk egy nagy doboz gyümölcsöt, de bűnös rágcsálnivalókat is, meg szendvicseket, és persze inni. (Az utóbbiból sok fogy, ennek annyi a hátránya, hogy a megállások száma is gyarapszik, attól függően, hogy kinek kell éppen pisilnie.)

Amikor kisebbek voltak, akkor vittünk magunkkal úti bilit, ami szerintem nagyon praktikus volt, nylon betétekkel, amit simán lehetett csomagosítani és kidobni, így nem kellett például a WC tisztaságán aggódni. Ez addig ment, amíg ráfért a fenekük. Nedves törlőkendő mindig jó ha van nálunk, nem csak ilyen célból, hanem például, hogy a kezek bármilyen pillanatban tisztává tehetők legyenek. 

Általában két, három kisebb és egy hosszabb megállás van beütemezve az útba, a nagy leginkább egybeesik az ebéddel, amit leülős helyen fogyasztunk, a legjobb, ha olyan autópálya melletti etetőnél, ahol játszótér vagy benti „gyereklefársztó" lehetőség is van, hogy az evésen kívül egy kicsit ki is mozogják magukat. Ez a megállás általában egy óra, ami persze időveszteség, de szerintem ennyi kell a békesség érdekében. Csak a példa kedvéért, Ausztria felé mondjuk jó eséllyel talál az ember ilyen helyeket, Horvátországban az út mellett már kevésbé volt könnyű ilyet találni.

Múltkor a társasjátékokról szóló cikkben felemlegettem játékokat, amiket jól lehet az autóban is játszani, szeretik is, ráadásul egy adag időt is kitölt. (Ilyenek az ország-város, a barkóba, a fekete-fehér-igen-nem stb., illetve az úti társasok.) Ezen kívül az enyémek az autóban is bírnak olvasni, ellentétben velem, akinek azonnal hányingere van, szóval olvasnak.

Régebben, amikor még nem tudtak olvasni, akkor nekünk nagyon bejöttek a mágneses könyvek, amibe például állatokat lehetett ide-oda pakolni, és közben akár történetet játszani. Még korábban pedig, a zörgős-csörgős-húzogatós könyvek, amiket néha egy vagyonért árulnak, viszont igen sokáig kiszolgáltak. Mindig viszünk egy-egy hátizsákot nekik, amibe az útra szánt játékokat pakolják, így figurák, alvótársak stb. is ide kerülhetnek, amikkel egy ideig szintén el lehet lenni.

És ezért lehet, hogy sokan meg fognak kövezni, de ott az úti DVD lejátszó, ami ilyen hosszú távon jó szolgálatot tesz. Általában úgy szoktuk csinálni, hogy ha reggel indulunk, az első két-három órát ki lehet húzni, vagy mondjuk ebédig, és ebéd után felszereljük a DVD-t. Az nagyjából másfél óra, aztán megint eltölthető egy kis idő, és esetleg még a végén, amikor már két percenként hangzana el a „mikor érünk már oda?" kérdése, akkor lehet még egy kis filmet nézni.

Ti hogy töltitek a hosszú utakat? Mennyi idős kortól mertek hosszabb autóútra indulni?

Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.