A család vagy karrier kérdése talán már egy kicsit elcsépelt is, hiszen igen gyakran cikkeznek erről a témáról, mégis úgy tűnik, bizony a mindennapokban nem is olyan könnyű megválaszolni.
Nap nap után sorakozik előttünk a rengeteg híresség példája, akik szinte kivétel nélkül remekül egyensúlyoznak az életükben, sikeresen szárnyal a karrierjük, ugyanakkor tökéletesen teljesítenek anyaszerepben is. Legalábbis ezt sugározzák a címlapok, ez lenne az üzenet.
Miközben az ember lánya komoly harcot vív, hogy munka után esetleg még az előtt érjen az óvodába vagy az iskolába, mielőtt a gyereket elviszik a „gyűjtőbe", és akkor még nem is szóltam a szemrehányó pillantásról, megjegyzésről, hogy „Anya, miért ilyen későn jöttél?", és sokszor miért az utolsó néhány gyerek között jöttünk el? Pedig még rugalmas is volt a munkaidő.
Vagy amikor a nagyobb még kisebb volt, de már ismerte az órát, és figyelte élénken, számolta a perceket, hogy anyának már itt kéne lennie, és percenként nyaggatta az óvónőt, hogy mikor jön már anya - és az is előfordult, hogy végül eltörött a mécses.
Zsonglőrmutatványok nap nap után
Ez még nem jelenti azt, hogy a bevásárlás, az otthon elvégzendő dolgok már mind szépen maguktól elrendeződtek közben. Alighanem nagyon sok szülő néz szembe napi szinten ezekkel a zsonglőrmutatványokkal és emellett a lelkiismeret-furdalással, hogy megint a gyerekre jutott a legkevesebb idő.
Persze vannak már legjobb női és családbarát munkahelyek is, amik igyekeznek tekintetbe venni a munkán túli egyéb kötelezettségeket is, igyekeznek rugalmas megoldásokat kidolgozni, de még mindig ők az igencsak szerény kisebbség.
Mielőtt bárki a gazdasági helyzettel kezdene indokolni, nem lehet mindent arra fogni, hogy ilyenkor nem lehet ezekre a dolgokra is tekintettel lenni, mert a szemléletváltás, és a struktúra átalakítása (részben biztosan) nem kerülne pénzbe. Sőt hosszabb távon alighanem profitot is hozhatna, elkötelezettebb, lojálisabb munkavállalókat.
De amíg sok helyen még mindig arra kényszerítik az alkalmazottakat, hogy ott üljenek az asztaluknál 8-tól fél 5-ig, miközben a munkájuk ugyanúgy elvégezhető lenne otthonról is, illetve rugalmasabb időbeosztásban, minden ésszerű indok nélkül, akkor bizony nagyon messze van még az ideális állapot.
Jön a tökéletlenség érzése
Nemrég olvastam egy történetet, ahol az anya sok egyensúlyozás, és sok kudarc után, amikor hetekig nem tudott elmenni a gyerekéért, vagy csak zárásra ért oda, és a hétvégéket az összes elmaradt idő bepótlásával próbálták tölteni, mindezt stresszben, mert jön a tökéletlenség érzése, ha nem sikerül, úgy döntött, hogy felmond.
A döntés nem volt könnyű, sem anyagilag, sem azért, mert a saját magáról és az egyenlőségről alkotott képet kellett felborítania, de ebben a helyzetben ő így boldogabb, és a család is kiegyensúlyozottabb.
Nem feltétlenül ez az üdvözítő megoldás, de ez is lehet egy életszakasz döntése, amíg a körülmények és a rendszer nem próbálja meg valóban segíteni azt, hogy valaki egyszerre lehessen jó anya és építhesse a karrierjét is. A történet mesélője is azt írta, hogy irigyli azokat, akiknek jobban megy a zsonglőrködés,
Itt van újra a lényeg, ne akarjunk tökéletesek lenni minden területen, mert bármilyen maximalisták vagyunk is, előbb-utóbb egyik a másik rovására megy. Jó lenne, ha mindenki kezében ott lenne a tényleges döntés lehetősége. (Biztosan érkeznek majd a kommentek, akik azt írják, hogy nem dönthet mindenki ilyen „kényelmesen", ha például ő az egyetlen kereső a családban, és valóban, ezért írtam az előbb a „valódi választásról".)
Az azonban biztosan nem jó, ha úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, de közben emberfeletti erőfeszítéseket kell tenni ennek a képnek a fenntartásáért. Ma például azt gondolom, nem kellett volna másfél évesen bölcsődébe adni a gyerekem, pedig jó helyen volt. Akkor ez tűnt helyes döntésnek, mert a munkahelyemen megígértem, ráadásul olyan szerencsés voltam, hogy visszamehettem 4 órában dolgozni. Mai eszemmel vártam volna még, ahogy a másodiknál meg is tettem.
