Gyakran szidjuk a bölcsődei-óvodai rendszert, ami egyébként nyilván nem hibátlan, és a működési feltételei is egyre nehezebbek, viszont legalább van, szakképzett gondozónőkkel és pedagógusokkal, akik azt tanulták és azt gyakorolják a mindennapokban, hogy miként szocializálják, és tanítsák meg sokszor nagyon alapvető dolgokra a bekerülő piciket, és aztán hogyan fejlesszék és készítsék fel őket a következő nagy lépésre, az iskolára.
Mindez persze erősen személyfüggő, és nyilván ezen a területen is vannak motiválatlan pedagógusok, megbecsültségük sem szárnyal az egekben sem anyagilag, sem társadalmi szinten. Mégis alighanem a többségük olyan elhivatott ember, akiben már csak azért is meg kell bíznunk, mert jó eséllyel rájuk bízzuk először intézményesített keretek között a gyerekeinket, amikor először kikerülnek az otthon falai közül és a közvetlen szülői felügyelet alól.
Amerika nem egy álom
Sokszor kevés a hely, nagy létszámúak a csoportok (éppen aktuális a téma a hamarosan kezdődő óvodai beiratkozás, és a jövőre elkövetkező, hároméves kortól kötelező óvodáztatás kapcsán is), és a bölcsődékben akár évekre előre várólisták vannak, de hangsúlyozom, van egy működő rendszer, amit szabályok, és pedagógiai programok irányítanak, amik ellenőrizhetők és számon kérhetők, ellentétben például az Egyesült Államokkal, ahol ez a struktúra a többség számára szinte teljesen hiányzik.
Vannak persze központok és regisztrált, engedélyekkel rendelkező helyek, de azok sokszor bizony a tömegek számára megfizethetetlenek. Az Egyesült Államokban a nők 60%-a dolgozik, és míg régen sokan otthon maradtak a gyerekekkel, mert nem is volt más választás, és az elvárás is az volt, mára a társadalom is átalakult.
Sokszor Amerikában sem elég az egy kereső a családban, illetve sok a gyerekét egyedül nevelő szülő, akiknek valahogy fent kell tartaniuk magukat, tehát dolgozniuk kellene, viszont nincs hova tenni a gyereket. A rendszer nem igazodott a változó helyzethez, és ez egyre nagyobb problémát okoz.
A daycare
Az úgy nevezett „daycare"-ek vagyis gyermekfelvigyázó helyek sok esetben szabályozatlanok, minimum feltételeknek sem felelnek meg, sőt a gyerekekért felelősséget vállaló embernek gyakran egyáltalán nincs ilyen irányú végzettsége. Van olyan állam, ahol még az alapvető elsősegély vagy biztonsági előképzettséget sem írják elő, elég egy középiskolai érettségi a feladat ellátására.
Az Államokban 8.2 millió gyerek, az öt év alattiak 40%-a hetük legalább egy részét valamilyen felügyelet alatt töltik, ahol a felügyelő nem a szülő. Persze vannak nagyon jó, magas színvonalú intézmények, de azokért nagyon sokat kell fizetni, ha egyáltalán akad szabad hely.
22 államban többe kerül ilyen ellátást igénybe venni, mint egy lakás bérleti díját kifizetni, a legdrágább például Massachusettsben, ahol 15 ezer dollárba, vagyis 3.2 millió forintba kerül éves szinten egy családnak, teljes napra, egy engedéllyel rendelkező intézményben. Kaliforniában egy közepes jövedelemmel rendelkező egyedülálló anyának a bevétele 40%-át kell erre a célra fordítania.
2007-ben készült egy széles spektrumú felmérés, ami a legtöbb működő szolgáltatást csak elfogadhatónak, vagy kifejezetten gyengének értékelte, mindössze 10% minősült magas színvonalúnak. Micsoda paradoxon, hogy akikre a legdrágább kincsünket bízzuk, éppen azok vannak például legkevésbé megfizetve – és nem csak Magyarországon, hanem például Amerikában sem. A gyerekfelvigyázó átlagos éves fizetése annyi, mint egy parkolóőré vagy egy portásé.
Örökre megmaradó benyomások
Mindenesetre talán érdemes lenne elgondolkodnia a társadalomnak, és a döntéshozóknak arról, hogy mennyire becsüli meg azokat, akikre a gyerekeinket bízzuk, ugyanis nagyon sok múlik rajtuk.
Hiszen sok gyerek a napja, és ébren töltött ideje legnagyobb részét az intézményekben, a gondozónőkkel és az óvónőkkel töltik, és ezeknek az éveknek a tapasztalatai örökre megmaradnak a gyerekekben, ha nem is tudatosan.
Itt kell először integrálódniuk egy csoportba, felvenni a „versenyt" a figyelemért a többiekkel szemben, önállósodni és sok esetben szembesülni azzal, hogy nem csak az ő igényei léteznek a világon, hanem a többiek irányában is toleránsnak kell lenni, és sokszor várni kell, hogy a játék vagy a figyelem az övé legyen.
Egy jó óvoda mindezeket megtanítja, egy olyan elfogadó, óvó közegben, ami ebben az életkorban még fontos a gyerekeknek, és ami aztán az iskolában drasztikusan változik.
Biztosan elfogult vagyok, de én csak a legnagyobb tisztelet és megbecsülés hangján tudok beszélni azokról a bölcsődei gondozókról és óvodapedagógusokról, akikhez a gyerekeim jártak, akikhez az iskolából is visszavágynak.
Egyértelmű szabályok
Mindehhez az óvoda olyan élményeket és tapasztalatokat is adott, ami aligha fordul elő mindenhol. A gyerekek paradicsomot és savanyúságot tettek el, mustot készítettek, sőt apa és nagymama napjuk is volt, mindemellett voltak tiszta és jól követhető szabályok, amik szerint a csoportban éltek, és amibe az újak mindig betagozódtak.
Az amerikai vizsgálat és egy másik, a brit helyzetről szóló cikk is a francia rendszert állítja egyébként példaként, ahol az intézményeket az állam tartja fent, mindenki számára elérhetők, és így a nők 80%-a munkát tud vállalni. A szülők adókedvezményt kapnak, ha otthon maradnak a gyerekekkel vagy saját nanny-t fogadnak.
Franciaország jóval többet költ egy gyerekre, mint például az Egyesült Államok, de a szülőknek jóval kevésbé mélyen kell a zsebükbe nyúlniuk. A GDP 1%-át a gyerekfelügyeleti rendszerre költik, ami éppen kétszer annyi, mint amit az USA szán erre.
Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.
