A kisfiam hívott így, amikor még kicsi volt. Ebben a két szóban valami olyan mérhetetlen kedvesség és szeretet sűrűsödött össze, hogy egyszerre hívott mindkét néven, hogy máig összeszorul a torkom.
A fent nevezett gyermek most már kiskamasz, a viszony hozzá és köztünk ma már teljesen más, de mindig ott van benne ez az „anya-mama" időszak, és bár ritkábbak, de ma is vannak bújós, ölelős pillanatok, és remélem, még sokáig lesznek is.
Mindezekhez az életkorokhoz tartozó nehézségeket, örömöket és problémákat szeretném megosztani veletek. Várom hozzászólásaitokat, véleményeteket és a saját történeteket is, mert mindenkinek, akinek gyereke van, annak történetei is vannak, számolatlanul, néha éppen azt nehéz megállni, hogy az ember ne mesélje el. Itt pont az lenne a lényeg, hogy lehet mesélni és lehet egymás történeteiből tanulni is.
Úgyhogy először álljon itt egy poszt a kicsit nagyobbakról, akik azért még kicsik, amikor valamit meg kellene csinálni, ellenben nagyok, amikor a kiharcolandó jogokról van szó.
Aztán pedig az egészen kicsikről is, akik még nem „harcolnak" legalábbis tudatosan, csak vannak, és abban a pillanatban ez a legfontosabb feladat a világon. Remélem, a két cikk jó lesz vitaindítónak, és lesz kedvetek ezekről a dolgokról beszélgetni.
