Friss topikok

Facebook

Blogajánló:

Címkék

agresszió (1) ágy (1) ajándék (1) állat (2) altatás (1) alvás (5) Andy Warhol (1) Angelina Jolie (1) anya (24) anyák napja (1) anyaság (1) apa (12) autó (1) baba (16) babakocsi (1) babar (1) baleset (1) bántalmazás (1) Barack Obama (1) barát (1) BBC (1) beszéd (1) betegség (1) bikini (1) biztonság (6) blog (1) blogindító (1) bölcső (1) bölcsőde (1) Boyhood (1) család (4) császármetszés (1) csecsemő (1) Dave Young (1) daycare (1) demográfia (1) depresszió (1) dicséret (1) dilemma (1) Disney (2) divat (3) dizájn (1) egészség (8) Egyesült Államok (1) elalvás (1) életmentés (1) erdei iskola (1) erőszak (1) eszköz (1) étkezés (3) fagyi (1) fegyelmezés (1) feladat (1) félelem (1) féltés (1) felvételi (1) fenyítés (1) férfi (2) férj (1) film (1) fiú (1) foci (1) fotó (12) fotózás (1) függés (1) fulladás (1) gasztro (1) generáció (1) Guiness rekord (1) gyerek (92) gyerekek (1) gyerekmunka (1) gyereknevelés (1) gyerekszáj (1) gyermekjogok (1) gyűjtés (1) haj (1) halál (1) házasság (1) házimunka (1) hercegnő (1) hétköznap (1) hiszti (1) hobbi (1) hőség (1) humor (1) húsvét (1) időbeosztás (1) idős (1) időzavar (1) internet (5) iskola (8) iskolakezdés (1) játék (4) jelnyelv (1) jogok (1) kaland (1) kamasz (1) karácsony (1) Karácsony (1) karrier (1) Katalin hercegnő (1) késés (1) Kína (1) kisebb (1) kisebbek (2) kismama (1) költségek (1) kommunikáció (1) könyv (1) korcsolyázás (1) korhatár (1) középső (1) közlekedés (2) köznevelés (1) kreatív (2) különóra (1) kultúra (1) kutatás (2) kutya (3) Lackfi János (1) lakberendezés (1) lány (1) lelki (1) Lenore Skenazy (2) lista (1) lótusz szülés (1) maci (1) maszat (1) mellrák (1) menza (1) mese (2) mozgás (1) mozi (2) munka (5) művészet (2) múzeum (1) Nagy-Britannia (1) nagyobbak (1) nevelés (14) Norvégia (1) nosztalgia (1) Now I lay me down to sleep (1) nyár (3) nyaralás (1) oktatás (7) oltás (1) olvasás (3) önbizalom (1) öröklés (1) otthon (1) óvoda (2) pedagógia (1) pedálos (1) pizsama (1) pizza (1) placenta (1) pornó (1) pszichológia (1) pszichológus (1) repülő (1) retro (1) Save the Children (1) Steve Hanson (1) stressz (1) Svájc (1) számítógép (1) szín (1) színház (1) szoptatás (5) szülés (5) születés (2) születésnap (2) szülinap (1) szülő (8) szünet (1) tanács (2) tanácsadó (1) tanácsok (1) tankönyv (1) tanszer (1) tanulás (3) társasjáték (1) technológia (1) terápia (1) terhesség (3) természet (1) test (1) testvér (2) testvérek (2) tetoválás (1) tigrisanya (1) tipp (1) tippek (2) tojás (1) torta (1) továbbtanulás (1) trauma (2) újév (1) újszülött (1) UNICEF (1) ünnep (1) utazás (3) üzenet (1) vakáció (1) válás (1) vallomás (1) Varró Dániel (1) vélemény (2) vendégposzt (3) verés (2) videó (2) vízimentés (1) zaklatás (2) zene (1) Címkefelhő

19. április

A szülőszoba olyan, mint a háború?

Vajon mennyire sokkoló élmény egy férfinek részt venni gyermeke születésén? Szándékosan a dolognak ezen oldalát emelem ki, de persze tudom, hogy egyben felemelő, bensőséges és igazán különleges tapasztalat ott lenni az első percektől, és persze legalább egy picit szenvedni anyával együtt.

férfi gyerekkel.jpg

Nálunk a dolog nem volt kérdés, mert mindkét gyermek császármetszéssel született és a kórházban nem volt adott a lehetőség arra, hogy a férjem bejöjjön a műtőbe, és ha csak a fejemnél is, de részt vegyen a műtéten, ami amúgy sok helyen már nem számít ördögtől való gondolatnak. Viszont Apa volt az első, aki kezébe kaphatta a gyermeket, miután elvitték a csecsemőosztályra, és ő tölthetett vele egy kis időt, amíg engem összevarrtak.

(Számomra a kezdeti fizikai kontaktus így elmaradt, de mindkét esetben ébren voltam, és hallottam őket felsírni, és meg is mutatták a gyerkőcöket, így azért nem maradtam teljesen le az élményről.)

Mindenesetre így Apának nem kellett poszt-traumás stresszel szembenéznie, mondjuk nem is volt baj a szülésnél sem a gyerekkel, sem velem. Viszont egy friss az oxfordi egyetem által végzett kutatás szerint a komplikált vagy nehéz szülés az apákat is nagyon megterheli érzelmileg, valakinél kifejezetten poszt-traumatikus stresszt diagnosztizáltak.

Magukra maradtak a félelmeikkel

Hogy ilyen erős reakció (amit általában a háborús szituációkból hazatérő katonáknál szoktak diagnosztizálni), forduljon elő, az persze nem gyakori eset, de amikor egy férfi majdnem meghalni látta a feleségét szülés közben, gyereke pedig intenzív osztályra került, az olyan mély nyomokat hagyott, hogy még a történtek után hét évvel is képtelen dolgozni.

Legtöbb esetben az apák arról számoltak be, hogy az események forgatagában magukra maradtak félelmeikkel, hogy éppen mi történik – az esetleg éppen sürgősségi császárra szállított - partnerükkel vagy születendő gyermekükkel. A szakemberek most arra hívják fel a figyelmet, hogy a kórház személyzetének a szülésen résztvevő apára is jobban oda kellene figyelnie.

Sírás és pánikbetegség

A férfi, akit poszt-traumás stresszel diagnosztizáltak elmondta, hogy évekig visszatértek a képek, amikor  eszméletlen és véres feleségével rohantak a műtőbe az orvosok, hogy sürgősségi méh eltávolítást végezzenek rajta, kislánya pedig kezdetben nem lélegzett. A férfinek öngyilkossági gondolatai is voltak az eset kapcsán, időnként hirtelen orrában érezte a kórház szagát, és látta maga előtt az eseményeket. Sírt egész nap és pánikbeteg lett.

Persze szerencsére a szülések döntő többsége nem így zajlik, és a kispapák várakozással, ha nem is bizonyos kétségek nélkül néznek a meghatározó esemény elébe.

Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.

{AnyaMama}

45 komment

stressz apa szülés trauma

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamama.blog.hu/api/trackback/id/tr635234032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alf (törölt) 2013.04.19. 20:47:16

Nos, én ezt a bejegyzést... finoman szólva nagyon... hmmm. rossznak tartom.
Miért?
Mert elriaszt, mert görcsöt szül egy olyan dologgal kapcsolatban, ahol pont a fordított megközelítésre volna szükség.
Én minden gyermekem születésénél bent voltam. És olyannyira csodás élmény volt, hogy azóta is "lobbizom" erősen ez ügyben. Legalább egy tucatnyi barátomat vettem rá - akik egyébként erősen ellenkeztek -, hogy legyenek bent a párjukkal a gyermek születésénél. És kivétel nélkül azóta is hálásak, mert páratlan élményben volt részük!
Ott és akkor nem a "háborús jelenetben" kell részt venni, hanem a párunkkal lenni! Nem a vérben tocsogást kell videóra venni, hanem az anya arcát, amikor megszületik a gyermek!
Mert olyan boldogság szinte nincs is!
És utána mekkora élmény, amikor a gyermekemet az ágy mellett ülve a kezemben tarthatom!

Szóval ott lenni egészen más, persze akkor, ha a gyermek valóban várt és mindkét szülő éppen annyira boldogan várja!

A szülőszobán bent lenni éppen a kapcsolat egyik legcsodálatosabb pontja, éppen a párkapcsolaté!

Elanor_ 2013.04.19. 21:23:59

@alf: szerintem ez a bejegyzes senkit nem akar riogatni, plane nem lebeszelni, csak egy erdekes, es elhanyagolt aspektust megvilagitani: h ha baj van, akkor az apukak lelket is apolni kell, a szemelyzetnek egy icipicit ra is oda kell figyelni, minimalisan bevonni, tajekoztatni, mert a bizonytalansagnal, a halalfelelemnel nincs rosszabb.

zsírmalac 2013.04.19. 21:52:59

Részemről a válasz "nem", nem mintha konzervatív lennék (épp ellenkezőleg), de ha választhatok, inkább elbujdosom egy távoli, üres szobába szenvedni. Mivel ez adott esetben botorság volna, arra módosítok, hogy: csak az lásson közben, akinek muszáj, tehát az egészségügyi személyzet.
Ugyanakkor, előtte és utána fontos, hogy ott legyen valaki, aki képviseli az érdekeimet/érdekeinket, ha én valamiért - pl. kimerültségből adódóan - akadályoztatva vagyok ebben.

soproni1 2013.04.19. 21:53:15

Fantasztikus élmény.... Milyen érdekes, hogy a születést elfogadjuk, a haláltól meg írtózunk. Mondjuk a köldökzsinór elvágást már nem vállaltam be.

miislegyenanicknevem 2013.04.19. 21:58:54

azért ezt nem kéne összemosni. A fent említett eset egy komplikáció, ami ez esetben hasonló, mint mondjuk egy autóbaleset, vagy ilyesmi, amikor kórházba rohanunk a szerettünkkel. Az apuka nem a szüléstől borult ki, hanem a komplikációtól. Azt hittem a bejegyzés arról fog szólni, hogy a férfiak egy részének trauma egy normál szülés. Mert egy ilyen szülés nyilván trauma mindenkinek...

jani_a_hegyről 2013.04.19. 22:50:54

@alf: amit mondasz az reszben igaz, habar a videozast a szuloszoban megbocsathatatlan dolognak tartom, egyszeruen nem oda valo.
Megvan a posztnak is az igazsaga, mert az anyasaggal kapcsolatban is es az apas szulessel kapcsolatban is az emberek zome sunyin nyilvanul meg, mivel elhallgat, elferdit dolgokat, a legpozitivabb elmenynek hazudja, ami valojaban sokszor abszolut nem az. A nehezsegek sok emeber szamara nem nyilvanvalok, holott a gyermek neveles iszonyat feleloseggel jar (mar annak, aki komolyan gondolja, nem csak ugy osszejott) es sokszor kerulhet az ember valsagba. Valoszinu a feleseged szulesei nem utottek ki balul, ami nyilvan neked orom, de gondolj bele, hogy mi van, ha komplikacio tamad, ha a gyerek fuldoklik, stb., te meg ott videozol... szerintem jo esetben pozitiv elmeny lesz a kezdet, de alapvetoen az anyaert erdemes bemenni, hogy jelenlettel batoritsa, tartsa benne az erot az apa (ez valami olyasmi, hogy egy ferfi ettol is ferfi, es ezt tudja adni, szoval mi a kerdes...?)

Bambano 2013.04.19. 22:50:56

mennyire sokkoló? atom módon.
ott állsz, előtted a nőd és nem tehetsz semmit. hiába magyarázzák, hogy természetes meg nincs baj (pláne, ha baj van), nem tehetsz semmit.

a tehetetlenség érzése a nőd szenvedésével együtt sokkoló. mert minden más esetben, amikor ilyet látsz, akkor előjönnek az ösztönök és teszel valamit. de a zöld ruhás orvost nem ütheted meg, hiába az lenne az ösztönös mozdulat.

beküldeni egy pasit egy ilyen, az ösztöneivel teljesen szembenálló helyzetbe, kínzás.

Bambano 2013.04.19. 22:53:04

@jani_a_hegyről: a szülőszobai videózásnál csak a videó kontrollálatlan mutogatása a súlyosabb...

engem valahogy nem érdekel a volt kollégám feleségének gátmetszése, pedig láttam ilyet.

Globetrotter2014 2013.04.19. 22:57:16

Apaként két eseménydús hagyományos szülés végigülése után, mindenképpen bemennék harmadszor is.

A Poszttrama marhaság. Nem féri aki magát sajnáltatja, ez a legkevésbé sem a mi kihívűsunk,ha szükség van ránk ott a helyünk. De mi csak asszisztálunk.

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2013.04.19. 23:20:38

Bent voltam. És igen, a poszt félrement. Nem a szülés a rázós, hanem a komplikáció. És nem baj, ha megszokja a férfiember, mert nem a szülés az utolsó rázós helyzet, hanem mondjuk a gyerekkórházba rombolás egy legyengült, kiszáradt kölökkel, akit kiütött a Rota. Poszttrauma, persze. Jó hogy nem Taigetosz. Már apunak.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.04.19. 23:23:34

Hát én megkönnyebbültem egy kicsit, amikor a páromat betolták császározni :) Nem biztos, hogy szerettem volna végignézni és görcsölni egy gátmetszést meg a gyerek kipasszírozását. Arról nem is beszélve, hogy tényleg nagyon sürgősen ki kellett venni a kislányt.

Punxsutawney Mormota 2013.04.19. 23:34:40

Hehehe. Ez úgy, ahogy van hülyeség. Arra tényleg jó, hogy elültessen némi félelmet a pasikban. Poszttraumatikus micsodaaaaa???

Ugyan kérem...

I. szülés
A feleségem be sem enged, kint rágom a körmömet, közben anyósom + anyám + a család mind engem próbál nyugtatgatni. Ölelgetnek, simogatnak. Olyan idegbeteg voltam, hogy ha még valaki hozzám ért volna, annak a kezét töröm el. Sebaj, mint ahogy utólag kiderült a traumatológia két szinttel lejjebb volt.

II. szülés

A feleségem rávesz, hogy menjek be vele. Segítek ahogy tudok, simogatom, próbálok borzasztóan ott lenni és nem ott lenni egyszerre. Az egyik fájásnál a feleségem rosszul kapja el az kezemet és a kézfej szorítása helyett az ujjaimat feszíti hátra. Amikor elengedte, mondtam neki, hogy fogalma sincs, hogy ez mennyire fájt. :))) Az utolsó kb. 3-4 percre kizavar, a bábával és az orvossal akar csak lenni.

III. szülés.

Ugyanaz, mint szülés numero II, ezúttal Nelson-fogás nélkül illetve a feleségem már kb. 30-40 perccel korábban kizavar, de az orvost is, akivel vidáman beszélgettünk az előtérbe. Ő azért néhány percenként benéz a feleségemhez, instruálja a bábát, majd visszajön dumálni. Oldott, laza légkör. A nagycsalád az előtérben azt hiszi, hogy a feleségem mellett heroikus csatát folytatok, a feleségem nem tudom mit hisz, én meg havercsótánykodok az orvossal.

Összefoglalva. Egy dolog volt közös a szüléseknél. Mindhárom alkalommal iszonyatos, ólmos fáradtság vett rajtam erőt. Persze ezt lehet stressznek hívni, de nem kell túllihegni és harctéri stresszként megélni illetve beszélni róla.

is 2013.04.20. 00:14:41

@Elanor_: na de ezt azzal illusztrálni, ami a világon egyetlen egyszer fordult elő? a poszt kétharmadában? mintha az autósiskola kirakatában tömegkarambolt mutogatnának az érdeklődőknek a vezetés témakörében. csak tessék befáradni!

billy reed 2013.04.20. 00:38:50

@ZF2: "A Poszttrama marhaság. Nem féri aki magát sajnáltatja, ez a legkevésbé sem a mi kihívűsunk,ha szükség van ránk ott a helyünk. De mi csak asszisztálunk."

Azért engedtessék meg némi ellenvélemény sommás ítélkezésével kapcsolatban.
Vannak, akik könnyebben feldolgoznak dolgokat, vannak, akik nehezen.
A leírt eset nem önsajnálat, hanem lelki betegség.
Marhaság?
Ilyen alapon én meg azt mondhatnám önnek, hogy érzéketlen, mint egy cementesvödör.
De nem mondom.
Viszont higgye el, egyszer mindenki bemegy a saját maga utcájába...

neoteny · http://word.blog.hu 2013.04.20. 00:39:35

Az emberi hímek még jól is jártak: születhettek volna mondjuk császárpingvineknek és akkor két hónapig éhen szórakozhatnának a lábfejükön a tojással, miközben asszonypajtás a barátnőivel jól elmegy telezabálni magát. Na _attól_ tuti PTSD-t kapna a nagy többség.

csgabor 2013.04.20. 05:23:59

Nem is értem, hogy merülhet fel egyáltalán egy (leendő) apában, hogy nem akar ott lenni. Nálunk ez egy percre sem volt kérdés.

Sőt, úgy adódott, hogy nem volt ott senki vele, csak én és egy nővér, az orvos csak akkor esett be, amikor a kissrác feje már kilátszott. :) Kettő szülés volt kvázi egyszerre, és csak egy orvos. :)

röhögő 2013.04.20. 06:04:38

Én bent voltam fiam születésénél. Komplikáció is volt. Ideges voltam, izgatott, a nővérek utólag mondták, jobban izgultam mint a feleségem. De akkor is csodálatos volt. Semmiféle rossz emlékem nem maradt. Bármikor újra vállalnám.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.04.20. 07:34:38

Az elsőnél izgultunk, a másodiknál már nem. A harmadik pedig rutinmeló volt. Kár lett volna kihagyni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.20. 08:10:46

"a kórház személyzetének a szülésen résztvevő apára is jobban oda kellene figyelnie."

Itthon örülnek, ha az anyára meg a gyerekre jut elég ember :D

Mr. Waszabi 2013.04.20. 08:40:22

16 éve volt, de ma is emlékszem minden pillanatra. Pedig 12 óra volt a vajúdás. 5-kor keltünk, a felétől már állva aludtam 2 fájás között, olyankor masszíroznom kellett a feleségem derekát, az enyhítette a görcsöt. Ennyit tehettem. Néha kimentem és megettem egy Snickerst. Fárasztó a tehetetlenség érzése, de nyilvánvaló volt, hogy nem magamért vagyok ott, hanem 2 másik emberért, akiknek kellett, hogy ott legyek. Mentálisan. Meg persze tanultam pár dolgot magamról is. Ha az asszony kibírja, végigcsinálja, akkor nekem is kutyakötelességem, nem de? Ő sem hagyhatja félbe, ugye:)
Aztán, amikor megszületett a fiam, nekem adták oda először. Szép volt, dinnyepiros ajkakkal, semmi ránc vagy ilyesmi. Sosem felejtem el azt a pillanatot. De nem romantikából nyomták a kezembe, feladatot kaptam, hogy vigyem át egy másik helységbe, ahol kitisztítják az újszülött tüdejét, meg megvizsgálják, ép-e, amíg az asszony megszüli a méhlepényt.
El se hittem, hogy ez velem történik. Az asszonyban hagyott mély nyomot lelkileg, hogy nem neki adták oda először, csak megmutatták neki. Ezt sokszor fájón emlegette később is.
Ma száznyolcvan centis, daliás fiatalember, aki nagyobb cipőt hord mint én, és csak egy számmal kisebb pólót:)
Egész életünkre megalapozta a mentális kapcsolatunkat az az alkalom, úgy érzem ma is.
Hogyan tudnék mellette lenni egész életében, a fontos állomásokon, amikor szüksége van rám, ha már a startnál sem vagyok ott, mert félek? Apa vagyok, nem egy szurkoló a partvonal másik oldalán.
Szerintem fontos dolog ez, ajánlom bárkinek. Ez még csak a kezdet, utána van egy hosszú közös élet, ez nem mellékes. S abban is adódik számtalan váratlan, nehéz helyzet, amikor választani kell a félelmek vagy a szeretés között.
Adódhat úgy, hogy valaki nem tud ott lenni - váratlanul érkezik el a pillanat általában -, de ha tudna és érzi, hogy kéne, akkor legyen ott, ne meneküljön el, ne keressen kifogást. Mert ez a helyzet nem a férfi félelmeiről szól, hanem arról, hogy azok miatt hátat fordít-e a szeretteinek olyan helyzetben, amikor szükség volna rá. A félelmek mindig valami fontostól tartanak vissza, úgy tapasztaltam.
Bennem ilyen gondolatok vannak ezzel kapcsolatban.

a rettegett drótos 2013.04.20. 08:43:29

Én az asszonypajtit kérdeztem: ha segít neki hogy bent vagyok akkor bemegyek, ha nem, nem. Hogy én mit szeretnék, az kurvára tökmindegy.
A dokit ismertük, halál laza fazon (Hawaii ingre vett műtősgúnya), az ő tökéletesen nyugodt, professzionális viselkedése, és a kiképzőtiszt jellegű szülésznő céltudatos, koncentrált jelenléte rengeteget segített, nekem is.

Szalacsi_Dezső 2013.04.20. 09:16:16

A 21. században miért lenne bármilyen jellegű "trauma" a szülés egy férfi számára. Én is bent voltam és tök rendben volt, sőt aktívan részt is vettem, nem csak a feleségem fejénél álldogáltam. Tartottam a lábát, segítettem testhelyzetet váltani, és a köldökzsinórt is elvágtam. semmi undi nem volt benne, mintha egy műanyag csövet kellett volna elvágni. Még az összevarrásnál is bent maradhattam és az orvos közben mindent magyarázott.
Szerintem is túl van reagálva. Az apa és az anya eldöntik hogy legyen és így rendben van.
És igen a szülésznők vérprofik. Le a kalappal előttük.

paraszttibor 2013.04.20. 09:37:00

@neoteny: te nem neoteny vagy hanem neotehén(y).

kovácspéterke 2013.04.20. 09:40:42

@alf: ha valaki le akarna videózni szülés közben, azt megölném.

ciambumbum (törölt) 2013.04.20. 09:41:24

Pedig sajnos van ilyen. A férjemmel megtörtént. Pedig a férjem nem egy nyápic kölyök és mégis. Három gyermekünk van. Az elsö gyerek születése elhúzódott, ezért burokrepesztésre, oxitocinra és egyebekre is szükség volt a szülésnél. A baba szalutálva jött azaz hozta a kezét is a fejével. Szóval mikor kipaszirozták belölem a több mint 4 kg-os gyereket 36 órás szülés után akkor a férjem sirt és nem én. De a java még csak ekkor következett: 2,5 vérzés, durva repedés és egy 3 órás helyreállitó mütét, aminél kétséges volt mi lesz velem, marad-e méhem vagy nem marad, életeben maradok-e én magam, vagy sem. Igazi horror szülés mondhatnátok. Az érdekes az hogy engem az egész lelkileg kevésbé viselt meg mint magát a férjemet. Nekem ott volt a gyerek, akit nagyon akartam, nagyon vágytam rá, és valahogy az egész idövel csak egy elmosódó emlékké szelidült. Hogy a férjem traumatizálódott az sajnos csak a következö terhességnél derült ki. Jó mélyen elrejtette magában.

Hozzátartozik az ügyhöz, hogy eleinte csak nem akart második gyereket. Majd késöbb már akart ö is még egyet, és mikor több vetélés után terhes lettem az ikrekkel akkor a párom teljesen beijedt. Már a 7-dik héten mikor regisztrálták az ikerterhességet, akkor mondta hogy szó sem lehet hüvelyi szülésröl csak és kizárólag császárral szülhetek. Mivel külföldön születtek az ikreink igy könnyü volt a helyzet, és elfogadták a férjem indokait és persze az ikerterhesség önmagában is indukáció lehet a császárra. Tehát az ikrek végül császárral születtek. De én egy ideig, úgy a 30-dik hétig még kacérkodtam a gondolattal hogy mégis bevállalnám hüvelyi úton, mert csak nincs olyan pechem, hogy megint egy hosszú komplikált szülésem legyen. De a férjem ha erröl kezdtem el beszélni akkor szinte agressziven aggitált, hogy én nem tudom ö mit élt át amikor én szültem, és hogy milyen borzalmas volt mikor vittek engem operálni ö meg ott maradt a gyerekkel, éshogy milyen borzalmas élmény volt mikor ott állt a mütö elött és várt engem, és nem tudta mi lesz.

Nem azt mondom, hogy nem nagy élmény egy apának ha jelen lehet a gyereke születésénél, de bizos, hogy ugyanolyan nagy élmény-e ha az adott szülés egy ilyen komplikációhalmazba torkollik mint nálam. Persze nálunk is mindenki engem sajnált, hogy te szegény min mentél keresztül. Én meg köszöntem jól voltam, túléltem, és örültem a gyereknek. A szülés tényleg olyan, hogyha ott a gyerek akkor az ember minden fájdalmat elfelejt. De mi van az apákkal? Öszintén szólva már sajnálom, hogy nem figyeltem oda a férjemre kicsit jobban az elsö szülés után. Persze ö is boldog volt, de ahogy láttam egyszerüen azóta szélsöségesen császárpárti lett, és szerinte mindez elkerülhetö lett volna nálunk, ha nem eröltetik a szülést az elsönél, hanem mikor látják hogy nem megy akkor indulásból operálnak. Lehet igaza van!

kovácspéterke 2013.04.20. 09:46:16

@jani_a_hegyről: szerintem lehet egyszerre pozitív és negatív élmény is. mármint olyan felszabadító, amikor megvan a kicsit, hogy akkor el is felejtődik, hogy milyen volt a folyamat. (különben egy nő sem szülne többször) egy barátom közvetlen a szülés után még részletesen mesélt arról, h a felesége beájult majdnem és hogy mennyire félt, de azóta meg az élményt meséli, mert szerencsére az maradt meg.

az anyasággal kapcsolatos negatívumok elhallgatása sztem picit más, az nem egy pár órás folyamat, katarzissal a végén, hanem jóval hosszabb. és teljesen igazad van, h nagyon kevesen beszélnek arról, h kemény meló, néha fájdalmas stb, sztem erről azért nem beszélnek a nők, mert van egy kép arról, h milyen a tökéletes anya és mennyire élvez minden percet belőle, és aki nem így érzi, azt hiszi, hogy rossz. pedig sztem ezek vannak többségben.

ciambumbum (törölt) 2013.04.20. 09:46:45

Az elözöre!
A 2,5 vérzés helyesen: 2,5 liter vérzés.

H.Solo 2013.04.20. 09:50:00

Szerintem a szülés a gyerekről és az anyáról szól. Nekem jó volt, hogy a gyerekem apja bent volt és nem azért, mert látja, hogy szenvedek, vagy mert az első pillanattól részt vesz a gyerek életében, hanem mert nekem segített, ha kértem a homlokomat törölte, ha kértem a tarkómat tartotta, meg egyszerűen nem voltam egyedül. Kemény volt neki is az a négy óra, de összességében és a végén örült, hogy bent volt.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.04.20. 09:51:26

Kicsit elkanyarodva a témától én azt nem egészen értem pl., hogy YouTube-on kivillan egy csöcs, azt azonnal le kell tiltani, de emellett komplett szüléseket lehet végignézni.

Pedig egy ilyen videó (hangsúlyozom: videó, tehát képernyőn nézve) sokszor hasonlít inkább egy disznóvágáshoz képi és hangtartalmában, mint valami intim momentumhoz. Szerintem inkább elrettentő ilyesmit nézegetni (rosszabb esetben mutogatni) olyan embernek akinek még nincs gyereke. Volt is döbbenet rendesen, amikor egszer amerikai ismerőseink bőszen mutogatták csoportban a videofelvételt, hogy sokadik unokájuk hogy született. A magyar anyukák-apukák is kissé meg voltak lepődve egy kissé, na de ők már láttak ilyet, a többiek meg megrökönyödve néztek ki a fejükből, egyrézt a tartalom miatt, másrészt meg a "gesztus" okán.

Feleségem nővér kórházban jó sok éve már, műtéti osztályon, tehát látott-tapasztalt már ezt-azt, gyerekünk nincs (valószínűleg nem is lehet amúgy), de megnézve egy-pár ilyet azt mondta, inkább maradjak majd kint ha lehet. Ha bent is maradnék, valószínleg ott álldogállnék csak a fejénél.

Sz'al videózni a szülést, vagy annak legalábbis a "hentelés" részét a nagy ökörség, véleményem szerint. Pláne azt közzétenni.

H.Solo 2013.04.20. 09:53:51

@Mrs. Jackman: ... az anyaság fájdalmas részhez: inkább azért nem beszélünk róla, mert mindenkinek más nehéz az anyaságban és nem hiszem, hogy a panaszkodással erősítenénk egymást. Remélem ez ilyen ösztönös dolog, hogy csak a szépről beszélünk, különben is, az idő úgyis megszépíti. Én például már csak mosolygok az első hónapok szívásán, hogy a két kicsi mellett nem aludtam, akkor pedig az éltetett, hogy lesz idő, amikor majd csak mosolygok az egészen - és lám, így lett.
(Mondjuk, ha meglátok egy kicsi embert, akkor azért átfut a fejemen, hogy milyen jó, hogy az enyémek már nagyobbak! :-D)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.04.20. 09:56:26

@Gábor (Gee Halen): Na, volt itt szóismétlés, meg miegyéb, de a lényeg azért érthető, gondolom.

kovácspéterke 2013.04.20. 09:57:24

@H.Solo: hát, nekem egy barátnőm nagyon megszenvedte, hogy nem tudott szoptatni eleinte. hónapokkal később beszélt róla, pedig valószínűleg, ha mondja, akkor az anyja és a gyerekes barátnői elmondják, hogy igen van ilyen.
sztem ez az egyik olyan dolog ahol kell panaszkodni, miért kellene az embernek magára maradni az ilyesmivel? miért kéne álszentnek lenni?

k u v a sz 2013.04.20. 10:04:24

Poszttraumás szindróma, édes istenem.Ha nem vagy férfi nem mész be, ennyi.
Nem csak akkor kell legénynek lenni, amikor megcsinálod, hanem támogatnod is kell a párodat KIVÉVE ha ott esel össze, szarod össze magadat, ergo nem vagy férfi.

H.Solo 2013.04.20. 10:11:10

@Mrs. Jackman: Értem, jó példa arra, hogy pontosítani lehessen hogy mi a panasz/nyafogás (jogos vagy sem, mindegy) minőség vagy mi a probléma. Az, hogy nem tud szoptatni, az probléma, még lehet, hogy az is, hogy nem tud aludni, mert lehet, hogy valaki segít neki hetente egyszer, hogy ki tudja magát pihenni. :-)

H.Solo 2013.04.20. 10:13:49

@ciambumbum: nem annyira troll... én is majdnem leírtam, mert azért fel lehet készülni, hogy mi vár az emberre ott, nem zsákbamacska és tényleg gáz, hogy ömlik a vér, de ha valaki tudja, hogy nem fogja bírni, akkor az asszonya egy olyan embert hív be, ha szüksége van rá, aki bírja majd, mittomén, anyukáját vagy a tesóját, barátnőjét.

ciambumbum (törölt) 2013.04.20. 10:24:31

@H.Solo:
A férjem orvos, anaeszteziológus és intenziv osztályon dolgozik. Látott már egy-két dolgot. De más az mikor valaki olyasvalaki szenved, aki nem a te közvetlen hozzátartozód és más mikor ez olyannal történik, aki hozzád közelálló. Megint más az mikor az egész úgy történik, hogy nem is számitasz rá.

Nem lehet rá felkészülni! Mert szerencsére ezek azért ritka esetek, és nem jó ha ettöl fél elöre az ember. Átélni lehet, és utána feldolgozni.

Ettöl még én azt mondom, hogy egy apa mindenképpen menjen be ha úgy érzi neki ez az élmény nem maradhat ki. Mert valóban csodálatos élmény. Szerintem a férjem se bánta hogy ott volt, hanem azt bánta, hogy nem tudott segiteni és tehetetlen volt.

ciambumbum (törölt) 2013.04.20. 10:29:05

@H.Solo:

Van barátnöm aki szintén már háromgyerekes anya. Az ö férje kategórikusan kijelentette nem megy be a szülésre. Ilyen fajta. Egyébként egy felelösségteljes férfi, és imádja a gyerekeit meg a feleségét. A harmadik szülésnél végül bent volt egy ideig. Végül kiküldték mert sápadtan álldogált csak ott és nem igazán tudta mit tegyen. Ettöl még se a felesége, se én se más nem gondoljuk hogy kevésbé férfi.

k u v a sz 2013.04.20. 10:32:23

@ciambumbum:
Vagy inkább egy négy hónapos baba boldog apukája, aki nagyon nem akart bemenni, amiért a barátai le is puhapöcsűzték, aztán egyszer csak megtörtént, a szülésznő és az orvos mondta, öltözzön be apuka, elkezdődött, én meg álltam bambán, majd mint a gladiátort az arénába, szinte belöktek és tanúja lettem a legcsodálatosabb dolognak a világon.
Sarkos a véleményem?Az.Kilenc hónap terhesség után a feleség előjoga dönteni, akarja-e, hogy bent legyen a férfi vagy nem, és ha igen, a férfi küzdje le az ellenérzéseit, mert ez bizony az a pillanat, amikor rosszban is ott állsz mellette, nem csak jóban.

H.Solo 2013.04.20. 11:22:35

@ciambumbum: Igen, ez teljesen oké! Ha tud menjen, ha nem tud, ne menjen, ez férfias, szerintem egyről beszélünk...
Az én gyerekem apjának erőt adott, hogy segíthet nekem, ha nem én vagyok ott valszeg elájul. Szóval az, hogy a közeli hozzátartozó esetében erősebb lesz-e valaki vagy sem, biztos, hogy személyiségfüggő, de ha valaki eleve halál rosszul van a gondolattól, de bemegy és elájul... az megbocsátható, nem fejeztetném le érte. :-) Szültem így is, úgy is és, ha nem egyetlen lennék, aki segíteni tud, akkor nem vennék részt szülésen, az biztos!

ciambumbum (törölt) 2013.04.20. 11:39:49

@k u v a sz:

Nem sarkos a véleményed! Csak szüklátókörü és a saját pozitiv tapasztalatodból indul ki! :) Egyébként üdv a klubban és gratulálok a babához. Nálunk fél évesek a fiúk.

Senki se irta, hogy ne menjenek be az apák! Bennünk fel se merült hogy a férjem nem jön be. Egyrészt orvos, másrészt végig a terhességem alatt mindenben részt vett. De ettöl még az, hogy látott majdnem elvérezni és látta mit szenvedtem traumatizálta. Ö se én én se terveztük igy. Persze mindenki azt tervezi hogy boldog, sikeres és jó szülése lesz. Aztán mikor mégse akkor sokan csak az anyát sajnálják. Pedig az apák is átélhetnek chock-ot. Ök is trautmatizálódhatnak. Félthetik a feleségüket, a gyereküket. Ami szerintem normális emberi reakció és nem attól függ puhapöcs-e valaki, vagy sem. Öszintén szólva még azt a pasit se nézem le aki bevallja: Neki ez nem megy, az asszony is jobban jár, ha ö kint marad. Inkább ez, minthogy utána az legyen mint a férjemmel, hogy 3 évig azt hajtogatta ö gyereket se akar többet. Utána meg végigparázta a terhességem. Jobban mint én magam. Ne tudd meg milyen érzés egy terhes nönek mikor a gyerek apja arról beszél hogy nem akarja hogy belehalj a szülésbe. Mert nálunk ez volt. Nekem eszembe se jutott, hogy belehalhatok. Neki annál inkább.

Te szerencsés vagy, mert semmi baj nem volt nálatok. De kérdés elöttem hogy az se rázott volna meg, ha a feleségeddel, vagy a gyerekkel történik valami váratlan. Ne éljetek át soha ilyent, ne értsd félre. Mert ami velem történt azt senkinek nem kivánom. De ettöl még sajnos elég sokszor a szülés veszélyes üzem és nem hiszem hogy ilyen egyszerü lenne a dolog, hogyha férfi akkor kibirja, ha meg nem férfi akkor puhapöcs.

plüss_Teknős 2013.04.22. 12:12:20

Hogy benn legyen-e apuka vagy ne, annak közös döntésnek kellene lennie. Ha szeretné, és van rá mód, akkor miért ne? Az a gyerek az övé is!
Az én férjemet ki sem lehetett volna lökdösni a szülőszobából. Segített, amiben tudott, a szülésznő és a doki igyekeztek bevonni, amibe csak lehetett és nekem elmondhatatlanul sokat jelent, hogy egy ilyen helyzetben nem hagyott "magamra". Szerencsénk volt, gyorsan, gond nélkül születtek a gyerekek, Apa a kibújásukat is látta (nem tudta megállni), a köldökzsinórt is elvágta. Ragyogó arccal, lelkesedve meséli azóta is, életre szóló élmény és kötelék nekik a gyerekekkel.
(Apukám pl. 30+ éve, órákig ücsörgött egyedül a kórház folyosóján mindenféle infó nélkül. Nem tudhatta, hogy anyu ordít-e vagy valaki más, én sírtam-e fel vagy valaki más. Aztán egyszer csak kivittek neki egy nyekergő lilás csomagot, hogy íme, a lánya.)

Globetrotter2014 2013.04.23. 11:34:45

@billy reed: biztos az vagyok. De végig ültem 2 szülést, és nem a világ fájdalmán agonizáltam hanem igyekeztem hasznára lenni a részvevőknek (jutalmul, persze olyan dolgokkal mint köldökzsinor elvágás, és persze hogy karomban tarthattam a picit, mivel feleésgem picit indiszponáélt volt, tekintettel a brtál vérveszteségre).

És ezzel visszatértünk a lényegre: én nyafogjak, aki itt kocákztatott, szenvedett az nem én voltam. Nyuilván nem ugrálta, nem akartam kamerázni vagy premier plánban nézni a műsort. Ellenben ott votlam amikor kellett egy kéz amit megszpríthatott a feleségem.

Aki ezt keveset nem képes megcsinálni, az maradjon kint. Szerintem ez amúgysem a mi döntésünk.
{AnyaMama}
süti beállítások módosítása