Egy érdekes vitát olvastam annak kapcsán, hogy két gyerek felmászott egy szoborra a Tate Modern múzeumban, Londonban. Vannak, akik rögtön meghúzták a vészharangot, hogy bizonyos életkor alatt nem szabadna beengedni gyerekeket a múzeumba, hiszen képesek és megmásznak egy 10 millió dollár értékű modern szobrot.
Lehet, hogy nem leszek népszerű a véleményemmel, de szerintem, ha egy gyerek egy 10 millió dolláros szoborra mászik, akkor a szülő a hibás, ugyanis azt nem kell hagyni, hogy a gyerek mindenre és bármire felmásszon egy múzeumban. Ugyanakkor ezért nem szabadna onnan kitiltani. Természetesen egy páréves gyerektől nem várható el, hogy értékén kezeljen egy műalkotást, hogy feszes díszlépésben vonuljon végig a műtárgyak között, és szinte némuljon meg a csodálattól. De talán itt sem kell a végletekbe csúszni, ugyanis a legtöbb eset alighanem a kettő között van.
Szerintem nem baj, ha a gyerek tapasztalja a múzeum hangulatát, és azért manapság már van jó néhány múzeum, ami igyekszik gyerekbarát lenni, vagy olyan is, ami mindkét korosztálynak, gyereknek, felnőttnek egyaránt érdekes lehet. Festmények közé még nem nagyon vittük őket, mert még csak most kezdi őket érdekelni ilyesmi. De jártunk már a Természettudományi Múzeumban többször is, a Közlekedési Múzeumban, a Mezőgazdasági Múzeum különböző interaktív kiállításain, az esztergomi Duna Múzeumban, amit mindannyian nagyon élveztünk. Nem is olyan régen kérdezték, hogy mikor megyünk vissza.
Külföldön, nevesül Salzburgban és Prágában voltunk játékmúzeumban is, ami persze kifejezetten a gyerekeket célozza, de ott sem lehet mindent letapizni és kimozdítani a helyéről, hiszen több száz éves darabok is vannak kiállítva, csak meg kell találni az egyensúlyt, hogy lehessen nyúlni meg nem is.
A vitából, amit elolvastam két dolgot emelnék ki, az egyik, hogy aki ki akarná zárni a kisebbeket a műélvezetből azt mondja, hogy elég a tinédzsereket beengedni a múzeumokba, mert ők már tudnak alkalmazkodni a „felnőtt térhez”, ami azért egy elég erőteljesen megkérdőjelezhető vélemény szerintem. Ha egy gyerek addig egyáltalán nem találkozik ezzel az intézménnyel, éppen akkor nem biztos, hogy érdekelni fogja. Bár ez is szerintem csak azon múlik, hogy hogyan próbálják megfogni őket.
Nemrég erre is láttam egy nagyon érdekes példát, éppenséggel a Nemzeti Galériában Chagall és Ámos Imre kiállítást néztünk, amikor egy egész csapat középiskolás, alighanem fakultáción résztvevő diák árasztotta el a teret egy fiatal muzeológus kíséretében. Utóbbi lebilincselő módon beszélt a gimiseknek Chagallról, a szimbólumokról, amit használt, és nem egyszerűen előadott, hanem belevonta őket a beszélgetésbe. Ez azonban, azt hiszem, nem mindennapos eset.
A másik vélemény, ami szerint fontos a művészettel szemben is a gyermeki rácsodálkozás, lelkesedés, szenvedély, amit a művészet kelthet. Alighanem egy-egy kép már ilyenkor is kelthet mély benyomást, élményt, nyilván nem fogunk reneszánsz, de még impresszionista vagy modern festményekkel sem órákra lekötni egy kisgyereket, ismerni kell a tűrőképességeket, akkor is, ha a szülő még műélvezne tovább.
Persze nem szükséges, hogy egy nyugtalan, türelmetlen gyerek elrontsa mások szórakozását is. Ezért akár egy „komoly” múzeum is adhatna a kezükbe, akár a kiállítótérben esetleg a festményekből készült kirakót vagy rajzlapokat, hogy érinthessenek, tevőlegesen vehessenek részt a műélvezetben, mert nekik még ez az igazi tapasztalat.
Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.