Biztosan más is van ezzel így. Ahogy elkezdődik a hidegebb, nyirkosabb idő, jönnek a vírusok, bacik és egyéb nehezen viselhető „élősködők". A november és február közötti időszak egy rémálom ebből a szempontból, bármennyire is szeretem a decembert, mint azt korábban leírtam.
Már szinte előre prognosztizálható a forgatókönyv: gyerek elkezd köhögni, egyre rondábban, de még nem annyira, hogy ezért a suliból itthon kelljen fogni. Aztán már elkezdem kezelni, köptető, C-vitamin stb. De a köhögés csak nem múlik, sőt, irány a doktor néni, aki bizony nem barátságos dolgokat hall a lányom tüdejében.
Innentől már nincs apelláta, a kezelés komolyabbra fordul, és otthon kell maradni. Ez immár másodszor zajlik le három hónap alatt, úgyhogy úgy érzem ronda kitolás, hogy a vírusok mindig a hörgőire mennek. Amiből lesz ugató köhögés és „puffolós" gyógyszer. Szerencsénkre nem fullad be, de ez is éppen elég. Láz sincs, úgyhogy a gyermek hangulata nem nevezhető éppen rossznak, és attól sem boldogtalan, hogy nem kell suliba menni.
Tehát újabb hiányzás, itthon töltött napok. Rohangálás orvostól orvosig, gyógyszertárba egyszer, kétszer, háromszor. Növényi és kevésbé növényi köptető, mellkas balzsam, ventolin, fizikoterápia, kakukkfüves fürdő, antihisztamin, felvonul a teljes repertoár, de végül mégsem ússzuk meg az antibiotikumot, pedig nem is volt lázas. Ellenben annak hatására, bármennyire próbáljuk egyébként kerülni, ha nem muszáj, egyértelmű javulás állt be.
Tiszta szerencse, ha az ember meg tudja oldani itthonléttel vagy nagyszülői segítséggel, mert a hiányzás csak nyúlik, nyúlik. Elképzelem, mit mondana a főnököm, ha nem a sajátom lennék..., meg mit gondolnának a kollégák, ha nem is mondják ki. Mert orvosi tanácsra az ember csak nem viszi suliba, amíg szinte meg nem gyógyult, nehogy rászedjen még valamit arra, ami már eddig is éppen elég volt. Pedig ez egy gyerekben benne van, többen meg pláne.
Ha nincs szerencsénk, akkor utána jön a tesó, és vele is végigcsináljuk, ha nem is ugyanúgy, vagy jön az eddig a gyerekek ápolását végző szülő, aki szinte mindig jobban megszívja még, mint a kiskorú.
Ennél már csak azok a mostanában terjedő vírusok alattomosabbak, amitől picit fáj a has, hányinger is van, de igazából nem tör ki. Gyerek nincs jól, de ilyen kicsiség miatt csak nem maradunk itthon, úgyhogy nyűni kell az ipart. És nem egy hasonló esetről hallok. Aztán a legjobb, amikor kikerülünk egy ilyen jó kis légúti hurutból és a környezetünkben tombol a hasmenős, hányós. Ilyenkor pedig nincs más, mint térdre imához, hogy ne kapjuk be még azt is.
Szerintetek meddig maradjon otthon a gyerek és mikortól érkezik el a pillanat, amikor már nem szabad(na) oviba, suliba vinni, bármennyire nehéz megoldani?
Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.
