Esés, égés, fulladás – egy csomó olyan baleset, ami sok esetben megelőzhető lenne. Egy amerikai adat szerint évente egy millió gyerek hal meg a világon ilyen balesetekben. Ez minden 30 másodpercben egy gyerek és ráadásul ennél sokkal többen sérülnek meg, esetleg úgy, hogy annak nyoma, következménye egy életre megmarad.
Az Egyesült Államokban, ahogy mindenre, erre is alakult mozgalom, sőt napja is van május 18.-án a gyerekek biztonságának. (A mozgalom egyébként, bár saját bevallása szerint, de eredményes is, mert míg az USA-ban vezető halálok a gyerekek körében a „megelőzhető baleset", mégis 55%-al sikerült csökkenteni a szándékolatlan sérülések számát 1988-óta.)
Magyarországon is vezető halálok egy éves kor felett a baleset, több gyerek, fiatal veszíti így életét, mint betegségekben összesen. Ezért az Országos Gyermekegészségügyi Intézet iránymutatást is igyekszik adni a szülőknek, hogy hogyan próbálják megelőzni a baleseteket. 10 év alatt a számukat 30%-al szeretnék csökkenteni. Az oldalon külön részt szentelnek a szülőknek, szakembereknek, fiataloknak, sőt kifejezetten a gyerekeknek is, számukra érthető, rajzos, bár nem interaktív formában, ami talán még hatékonyabb lenne.
A balesetek lehetséges típusait is külön taglalják: fulladás, esés, égés, mérgezés, félrenyelés, sport, játék, közlekedési balesetek stb.
Az ember alapvetően arra gondol, hogy a gyereket be kell kötni, viseljen bukósisakot, tanuljon meg úszni, nézzen körül. Ezek az alapok, de mennyi minden van még....
A legkisebbeket az otthoni balesetek veszélyeztetik legjobban
A szülő attól kezdve, hogy megszületik a gyereke azt nézi, hogy mi minden jelenthet rá veszélyt, mi mindentől kell megvédenie. Ez már akkor kezdődik, amikor a növekvő kisbaba körül eldugaszoljuk a konnektorokat, sarokvédőt teszünk az éles sarkokra, vagy vendégségben a kezünket az asztal szélére. Rácsot a konyhaajtóba, vagy a lépcsőhöz, nyitás vagy csukódásgátlót a fiókokra. Nálunk is volt, szinte mindegyik, ugyanakkor én például kutacsvédőt már nem vettem, mert azt némileg túlzásnak éreztem. Azért is fontos, hogy a saját környezet legyen minél biztonságosabb, hogy ne kelljen állandóan nemet mondani, legalább biztonságban hadd próbálkozzon.
Persze nagyban függ a szülői hozzáállástól, vérmérséklettől az is, hogy valaki mennyire „parázik" attól, hogy a gyereke letottyan, elesik, mennyire tekinti ezt a tanulási és tapasztalási folyamat részének, vagy lehetőleg szeretné mindentől megóvni a gyermekét. Most nem azt mondom, hogy direkt hagyjuk veszélyes helyzetekbe kerülni, de tapasztalatot szerezni nyilván kell. Abban is több „iskola" létezik, hogy ki mennyire vigasztal, vagy inkább az „ebcsont beforr" és „katona dolog" dívik. Persze ez is függ az eset komolyságától is.
Emlékszem, amikor a gyerkőc egyszer leesett a konyhában lévő székről a kőre háttal, egy éves kora körül, igazán pánikba estem, és napokig vizsgálgattam a fejét, figyeltem, hogy nem lesz-e baja, mert persze sírt. (Ugyanis nem számítottam arra, hogy kifér a szék támlája és az ülőke közötti részén, ahogy ült rajta, én meg tevékenykedtem körülötte. Még jó, hogy nem volt magasan.) Szerencsére van orvos a családban, aki gyorsan vetett a lurkóra egy pillantást, de tudom, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy mi van, ha később lesz baja belőle, nem azonnal.
A következő rettegés a kismotor és az utcasarkok voltak, volt néhány futás, és emelt hangú okítás, hogy miért kell megállni, és nincs többet motor, ha nem állsz meg. És megtanulták, bár a vérmérséklet és a „csakazértis" mértéke más volt. Szerencsére a bekötözködés a kocsiban sosem volt probléma, ez teljesen természetes nekik, és azonnal meg is teszik, most már maguktól, ha beszállunk. A bukósisakkal biciklizéskor már bonyolultabb a helyzet, mert kényelmetlen, idegesít...stb., úgyhogy ott hosszabb masszázsra, ráparancsolásra van szükség, meg őszintén, talán több következetességre lenne részemről ebben az ügyben.
A nagyobbakra, serdülőkre már sokkal komolyabb veszélyt jelent a közlekedés.
Most már az első egyedül elindulásokkor, átbiciklizéskor a nagyszülőkhöz, kis barátokhoz, az ember már csak a távolból tud izgulni, és remélni, hogy az addigi figyelmeztetések, jó tanácsok, hegyi beszédek hatnak. Mert egyre inkább ez a távolból aggódás lesz a jellemző az életkor előrehaladtával.
Kisokos kézikönyvem is van itthon arról, hogy mik a praktikus teendők, ha mégis baj történik. Vannak dolgok, amit az ember hallott is, akár látott is már néhányszor, ahogy például a Heimlich-féle műfogásról is terjedtek mostanság a képek két szomorú fulladásos eset kapcsán.
Még az is lehet, hogy gyakoroltuk is valamilyen elsősegély tanfolyamon, de a kritikus pillanatban helyesen cselekedni így is komoly kihívás.
Bár sokszor megmosolyogjuk az amerikai listákat és tippeket, de most álljon itt hét egyszerű tanács a megelőzésre:
1. Rögzítsük rendesen a gyerekülést, mozgassuk meg, próbáljuk ki, ha nem megfelelő, pár centinél többet mozdul el, igazítsuk meg.
2. Erősítsük meg, rögzítsük a bútorokat, például a falon lévő TV-ket, különösen az olyan helyeket, ahova a gyerek felmászhat. (Ilyen balesetben hetente hal meg gyerek.)
3. A szénmonoxid és tűz/füstriasztó működésének ellenőrzése, cseréje. (Bár az utóbbi Magyarországon jóval ritkább, mint mondjuk az USA-ban.)
4. Zárjuk el a gyógyszereket, vitaminokat. Gondoljuk át, egy gyerek szemszögéből is, hogy hol találhat rájuk. (Minden 8 percben sürgősségire kerül egy gyerek gyógyszermérgezés miatt, legtöbb esetben a gyógyszer felnőtté.)
5. Vigyázzunk az apró elemekkel, ezek is veszélyesek lehetnek, ha a gyerek lenyeli őket.
6. Sportoláskor vigyázni kell a kiszáradásra, és nem baj, ha az edző felismeri az agyrázkódás jeleit.
7. A legfontosabb pedig az odafigyelés, ugyanis a figyelem elterelődése az oka nagyon sok balesetnek vezetéskor, gyalogosan, fürdetéskor stb. Csak próbáljuk ki, figyeljük meg egy hónapig, hogy hányszor terelődik el a figyelmünk az éppen végzett tevékenységről.
Mindezek után azért ne váljunk paranoiddá, túlféltővé sem, mert az mind a szülő, mind a gyerek életét megkeserítheti.
