Persze az embernek már van némi rutinja, legalább már nem teljes a pánik, amikor meg kell fogni, át kell öltöztetni, de mivel mint minden ember, minden csecsemő is más. Másként reagál a dolgokra, ami esetleg a nagyobb tesónál működött, az a kicsinek nem biztos, hogy ugyanúgy bejön.

Ráadásul, ha már megemlítettük, bizony ott a nagyobb is, aki annak ellenére, hogy most már ő az „okos nagytestvér", azért a legtöbb esetben bizony ő is kicsi, aki most még több figyelemre vágyik mint eddig, amíg egyeduralkodó lehetett a „birodalomban".

Nem először hallom, hogy a másodikkal sem könnyebb, például bizonyos dolgokat eldönteni, hogy hogy is legyen. Nemrég egy szintén, röviddel ezelőtt kétgyerekessé váló anyuka mesélte, hogy nehezen jut dűlőre az altatással, mely tekintetben szinte lövészárkok feszülnek a két oldal között, akik amellett vannak, hogy nem szabad felvenni, tanulja meg, hogy mikor aludni kell, akkor aludjon, illetve a másik fele, aki egy nyikkanására is ugrik a csemetének.

Anyuka pedig próbál a középúton járni, vagyis nem bírja hallgatni, ha sír a baba, így felveszi, de igyekszik nem ringatni, aminek megjegyzem igen nehéz ellenállni, az ember önkéntelenül is ringatózni kezd, pláne, ha éjszaka félálomban kell megpróbálni visszaaltatni a gyereket. Szóval ő próbál nem ringatni, és főleg nem rugózni, - amivel az első gyermekkel igencsak megjárták, mert nem mindegy, hogy egy öt vagy egy tíz kilós gyerek popóját kell rázogatni-, de a jelenlétével megnyugtatni a kicsit, biztosítani arról, hogy nincsen magára hagyva.

És akkor a hol aludjon kérdésről még nem is esett szó, ami szintén igen megosztó: a szülőkkel egy ágyban, a külön ágyban, de egy szobában vagy a saját ágyban és külön szobában elhelyezés között. Nyilván fontos, hogy ki, hogyan érzi biztonságban magát, számára hogyan megnyugtatóbb. Biztosan nem könnyű kirakni egy gyereket az ágyból, ha már odaszokott a szülők közé, persze a szoptató anyukának sem könnyű, amikor mondjuk egy éjszakai szoptatás közben mindketten elaludnának, észnél lenni, hogy még vissza kell rakni a kicsit az ágyába.

Nálunk a külön ágy, de egy szobában működött, így hallottam a mocorgást és gyorsan láthattam is, hogy mi a helyzet, esetleg anélkül is, hogy ki kelljen kelni az ágyból, kimenni a szobából. Aztán fél - egy éves kor körül kerültek át másik szobába. Babahallgatónk volt, légzésfigyelőnk nem, pedig már akkor is divat volt. Ugyanakkor én sem tudtam hallgatni a sírást, hagyni sírni, amíg bele nem fárad, és így nevelni a gyereket. Volt, hogy próbálkoztunk vele, de rövid úton feladtuk. Sőt első esetben ölben ringattuk egész sokáig, az előbb-utóbb nem is olyan kicsi babát.

A második gyerkőc cumizott, őt az megnyugtatta, így vele kezdetben könnyebb volt, elaludt az ágyában neémi hátsimogatásra. Vele később azt szúrtuk el, hogy a földre mellé feküdtünk altatáskor, megfogtuk a kezét, és ez tartott potom négy évig, úgyhogy estéink nem nagyon voltak, mert valamelyikünk jó eséllyel bealudt mellette. Egy harmadiknál már biztosan ezt is másként csinálnánk...

Most olvastam egy „friss" második apuka történetét is, hogy nézzük egy kicsit a dolgot ebből a nézőpontból is. Az apuka épp az éjszakai ringatózás és eközbeni TV nézés alatt gondolkodott el azon, hogy mi mindent elfelejt az ember a másodikra. Hogy nem is olyan hamar tanul meg a baba mosolyogni, hogy hányféle színű és állagú tud lenni a pelenka tartalma, hogy mennyi kacskaringós káromkodással jár a kreatívan gombolgatható bébiholmik felvarázsolása és számtalan lecserélése a gyermeken.

Aztán pedig ott az aggodalom, ha éjszaka sír a kicsi, nem ébreszti-e fel a nagyobbat (ezt tapasztaltabbak tudják, hogy döbbenet, de nem. Az egész ház ébren lehet, a tesó nyugodtan durmol, egyszerűen, gyorsan alkalmazkodik. A másik érdekes változás, hogy míg az elsőnél az ember lábujjhegyen tipeg, amikor végre elaludt, másodiknál már nem finomkodik, zajlanak napi dolgok, esetleg akkor intjük csendre a tesót, ha már fejhangon visít.), aztán mi van, ha hazahozza a bacit a közösségből, és persze hogy viseli a nagyobb a kis „betörőt" az ő eddig stabil világába.

Sok a kérdés, és persze rengetegféle lehet a válsz, és a sok jó tanács is sokszor ellentmond egymásnak, úgyhogy nem könnyű a szülők helyzete, másodszorra sem....

Nálatok hogy volt?

Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.