Ne mondjon a gyerek Lackfit és Varrót… Ettől kész vagyok, és már nem egyszer, nem egy helyről hallom. A szomorú pedig az, hogy ezt nem akárkik mondják, hanem tanítók a gyerekeknek illetve szülőknek az iskolában vagy éppen szavalóverseny előtt. Nem tudom megérteni, hogy miért, egyáltalán honnan jön ez az ellenállás, gyakran fiatal tanerőknél, akiknek az is a feladata lenne, hogy a klasszikusok mellett a kortársat is megmutassák a gyerekeknek, akár kalauzolják őket a választásban.
Mindezek helyett, amikor a gyerek vagy a szülő kezdeményez, mert olvasnak, hallgatják, szeretik a kortárs költőket, akkor még el is veszik a kedvet, a lendületet. Lehet, hogy elfogult vagyok, mert bizony mi is szeretjük a fent említett költők verseit, mert van bennük humor, nyelvi játék, mert a mai gyerekeknek, gyerekekről szólnak.
Az egyik posztot a Facebookra éppen Lackfi János tette ki, amelyben egy esetet ír le, amelyben a tanító néni megmondta a szülőknek, hogy választhatnak a szavalóversenyen Lackfit és Varrót, de készüljenek fel előre, hogy a gyerekek nem fognak velük nyerni. Szinte megszólalásig hasonló eset játszódott le barátnőm gyerekének iskolájában. A kisfiú rendszeresen olvas Varró verseket, kívülről fújja a Maszat-hegy nagy részét, az Akinek a lába hatos verseit stb., ezeket az iskolában is el szokta mondani, a többieket is szórakoztatja vele. Nem is olyan régen a tanító magához hívta és mondta neki, hogy ne mondjon ilyen csúnyaságokat az iskolában, illetve a versmondó-versenyre is valami szebb verssel készüljön. (???)
A legszebb pedig, hogy Lackfi János posztja alatt idős tanerő is kommentel, celebköltőkként emlegetve a szerzőket, akik már ki tudja, hol lesznek néhány év múlva, mert mindig lesznek új Lackfik, új Varrók és egyáltalán, miért kell megint a pedagógusokba belerúgni. Bennem pedig felmegy a pumpa, hiszen nem általában a pedagógusokba rúg bele senki. Senkit nem becsülök jobban, mint azokat a tanítókat, tanárokat, akik elhivatottan, lelkesen és a gyakran nagyon rossz körülmények (nem feltétlenül tárgyi értelemben) is kreatívan és nyitottan igyekeznek tanítani a gyerekeket, hanem azokba, akik akár felső sugalmazásra, akár maguktól korlátoltak.
Igen, majd 80-100 év múlva is legyenek új Lackfik, új Varrók, akiket lehet olvasni, mert frissek lesznek, azokhoz a gyerekekhez szólnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a klasszikusok nem kellenek, mert igen, ismerjék meg őket is, de ne legyen már kizárólagosság, és ne legyen már csak a meglévő kánon, mert ilyen hozzáállás mellett ez a kör soha nem bővülhet.
Miért nem lehet túllátni a kánonon?
Szinte állandóan zajlik a vita szakmai berkeken belül, és egyre többször a nyilvánosság előtt is, hogy mik legyenek a kötelező olvasmányok, ha már visszatért az oktatáspolitika és a törvény ahhoz a rendszerhez, hogy kell kötelező olvasmány (más kérdés, hogy erről kinek, mi a véleménye), hogyan férnek vagy nem férnek el ebben a listában a kortársak. Márpedig tetszik, nem tetszik, a gyerekek, akik olvasnak, elsősorban ezeket olvassák, természetesen ezt nem mértem fel tudományos pontossággal, csak a környezetemben ezt tapasztalom.
Mindkét gyerekem nagy olvasó, erről már korábban is írtam, igyekszem nem akármit és igen vegyesen a kezükbe adni, hogy választhassanak. Most fejeztük be a Kétévi vakációt közösen, most éppen Roald Dahlt olvasunk, a gyerekek maguknak most éppen 39 kulcsot és Időfutár-sorozatot. De volt már Kästner, Csukás István Keménykalap és krumpliorr, Vakáció a halott utcában. Olvasták az összes Harry Pottert, A Tudás könyvei sorozatot, az összes Ruminit, a fiam szerette a Pál utcai fiúkat, a Trapitit nem annyira, és őszintén bevallom Vernétől az Utazás a föld középpontja felé nekem sem ment már. Egyszerűen lassú, túl sok leíró részlettel, pedig szeretem Vernét és nagyon sokat olvastam tőle. Amikor az egyik komoly probléma, hogy a gyerekek nagy része egyáltalán nem szeret olvasni, alig vesz a kezébe könyvet, akkor miért kell éppen azokat a könyveket kikerülni, amiken keresztül meg lehetne őket szólítani.
Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.
