Friss topikok

Facebook

Blogajánló:

Címkék

agresszió (1) ágy (1) ajándék (1) állat (2) altatás (1) alvás (5) Andy Warhol (1) Angelina Jolie (1) anya (24) anyák napja (1) anyaság (1) apa (12) autó (1) baba (16) babakocsi (1) babar (1) baleset (1) bántalmazás (1) Barack Obama (1) barát (1) BBC (1) beszéd (1) betegség (1) bikini (1) biztonság (6) blog (1) blogindító (1) bölcső (1) bölcsőde (1) Boyhood (1) család (4) császármetszés (1) csecsemő (1) Dave Young (1) daycare (1) demográfia (1) depresszió (1) dicséret (1) dilemma (1) Disney (2) divat (3) dizájn (1) egészség (8) Egyesült Államok (1) elalvás (1) életmentés (1) erdei iskola (1) erőszak (1) eszköz (1) étkezés (3) fagyi (1) fegyelmezés (1) feladat (1) félelem (1) féltés (1) felvételi (1) fenyítés (1) férfi (2) férj (1) film (1) fiú (1) foci (1) fotó (12) fotózás (1) függés (1) fulladás (1) gasztro (1) generáció (1) Guiness rekord (1) gyerek (92) gyerekek (1) gyerekmunka (1) gyereknevelés (1) gyerekszáj (1) gyermekjogok (1) gyűjtés (1) haj (1) halál (1) házasság (1) házimunka (1) hercegnő (1) hétköznap (1) hiszti (1) hobbi (1) hőség (1) humor (1) húsvét (1) időbeosztás (1) idős (1) időzavar (1) internet (5) iskola (8) iskolakezdés (1) játék (4) jelnyelv (1) jogok (1) kaland (1) kamasz (1) Karácsony (1) karácsony (1) karrier (1) Katalin hercegnő (1) késés (1) Kína (1) kisebb (1) kisebbek (2) kismama (1) költségek (1) kommunikáció (1) könyv (1) korcsolyázás (1) korhatár (1) középső (1) közlekedés (2) köznevelés (1) kreatív (2) különóra (1) kultúra (1) kutatás (2) kutya (3) Lackfi János (1) lakberendezés (1) lány (1) lelki (1) Lenore Skenazy (2) lista (1) lótusz szülés (1) maci (1) maszat (1) mellrák (1) menza (1) mese (2) mozgás (1) mozi (2) munka (5) művészet (2) múzeum (1) Nagy-Britannia (1) nagyobbak (1) nevelés (14) Norvégia (1) nosztalgia (1) Now I lay me down to sleep (1) nyár (3) nyaralás (1) oktatás (7) oltás (1) olvasás (3) önbizalom (1) öröklés (1) otthon (1) óvoda (2) pedagógia (1) pedálos (1) pizsama (1) pizza (1) placenta (1) pornó (1) pszichológia (1) pszichológus (1) repülő (1) retro (1) Save the Children (1) Steve Hanson (1) stressz (1) Svájc (1) számítógép (1) szín (1) színház (1) szoptatás (5) szülés (5) születés (2) születésnap (2) szülinap (1) szülő (8) szünet (1) tanács (2) tanácsadó (1) tanácsok (1) tankönyv (1) tanszer (1) tanulás (3) társasjáték (1) technológia (1) terápia (1) terhesség (3) természet (1) test (1) testvér (2) testvérek (2) tetoválás (1) tigrisanya (1) tipp (1) tippek (2) tojás (1) torta (1) továbbtanulás (1) trauma (2) újév (1) újszülött (1) UNICEF (1) ünnep (1) utazás (3) üzenet (1) vakáció (1) válás (1) vallomás (1) Varró Dániel (1) vélemény (2) vendégposzt (3) verés (2) videó (2) vízimentés (1) zaklatás (2) zene (1) Címkefelhő

11. szeptember

Lehet-e a gyerek csak a második?

Legalábbis ezt veti fel egy most (egyelőre angolul) megjelenő könyv szerzője, aki szerint ennek a párkapcsolat megőrzése érdekében így kellene lennie. A könyv címe árulkodó, nem hivatalos fordításban: „Szeretlek, de mindig csak az utolsó vagyok – Hogyan tedd gyerekállóvá a házasságod?"

lábak.png

Persze az ember elméletben tudja, hogy a férjre, partnerre, illetve egymásra a gyerek születése után is oda kellene figyelnie, meg időt kellene szánni, de a megvalósítás már nem ilyen egyszerű.

A könyv szerzője Andrew G. Marshall párterapeuta és mostanában főleg önsegítő-tanácsadó könyveket ír. A könyvben teszt is van arra nézve, hogy valaki milyen erős párkapcsolatban él. A minél magasabb kapott pontszám azonban ebben az esetben nem jó hír, ugyanis annál rosszabb a helyzet. Ha valakinek két gyereke van, ötéves kor alatt, az a teszt szerint ugyanannyi ponttal ér fel, mint egy életközépi krízis vagy az egyik szülő halála. Vagyis ugyanakkora terhet ró a kapcsolatra. Az például kétségtelen, hogy mi addig tulajdonképpen egyáltalán nem veszekedtünk, amíg a gyerekeink meg nem születtek, és nem jöttek a nevelés kérdései.

Hogy milyen tanácsokat ad az író: például legyen prioritás a szexualitás, a partnerre szeretőként, ne együtt élő társként gondoljunk elsősorban. Tudjuk kifejezni a haragunkat, mint kiderül arra sem egyszerű megtanítani az embereket, hogy hogyan kell vitatkozni. (Ezt például csak alternatív iskolákban tanítják, pedig milyen jó lenne, ha a gyerekek már az iskolában elsajátíthatnák a kulturált vitatkozás módjait, technikáját a biflázás helyett. Mennyivel kevesebb értelmetlen hozzászólás lenne a blogokon is.) Ennek pedig eleve része, hogy hallgassuk meg egymást, figyeljünk oda, tiszteljük a másik véleményét, akkor is, ha nem értünk vele egyet. (Milyen jót tenne mindez a mai közéletnek is!) Még egy fontos dolog, tudjunk bocsánatot is kérni! Ez is egy nagyon nehéz feladat. (Nekem személy szerint ma sem megy könnyen, emlékszem gyerekkoromban mindig elsírtam magam, ha bocsánatot kellett kérnem, annyira nehéz volt, pedig a játéknak ez is a része, pláne, ha az ember ugyanezt a másiktól is elvárja.)

Az egyik tanács például, hogy ne hagyd magad félbeszakítani. Hát, ezt ugye gyerekek közelében nem könnyű megvalósítani, még akkor sem, ha az ember szinte egész eddigi életükön át tanította nekik, hogy várd meg, amíg a másik befejezi, csak akkor kezd el a mondanivalódat. De ha akkora a közlésvágy, akkor bizony nehéz neki megálljt parancsolni. Nálunk tipikus példa, hogy az autóban megpróbálunk beszélgetni, előnyünk annyi, hogy mi ketten elöl ülünk, a gyerekek pedig hátul, viszont ők sokkal hangosabbak. Szinte törvényszerű, hogy beszélünk három mondatot vagy Apa épp egy sztori közepén tart, és jön a beszólás, hogy Anya kérek ezt, vagy képzeld azt, mi meg jövünk a riposzttal, hogy nem zavar, hogy Apa épp beszél? Jön a morgás, hogy jó, jó... „de most meg elfelejtettem"...keseredés, amit annyira el akart mondani. Szóval harcolunk, állandóan...

Az, hogy egymást szeretni nem lehet bármikor, csak úgy spontán ötletszerűen, az evidens. A lehetőség alapvetően csak este adott, ha ők már lefeküdtek, hacsak az ember nincs addigra teljesen kipurcanva. És nem egyikünk vagy másikunk alszik el a kanapén. A másik pedig lemondóan csinálja tovább az éjszaka nyugalmában elvégezhető dolgokat.

Mondjuk szerencsére mi azt már az elején eldöntöttük, hogy a házassági évfordulónkat mindig egy kicsit megnyújtott hétvégével ünnepeljük meg, kettesben utazunk el valahová. Ilyenkor a nagyszülők vigyáznak rájuk. (Persze tudom, hogy nem mindenkinek vannak a közelben, vagy vállalják be a gyerekeket. Ebből a szempontból mi nagyon szerencsések vagyunk.) Szóval az a két-három nap csak a miénk, és csinálhatunk „felnőtt dolgokat". Például vacsorázhatunk anélkül, hogy közben őrmestert kellene játszani, hogy ki-hogy eszik, hogy ül stb. A gyerekek már tudják, megszokták. Persze néha berzenkednek, hogy ők miért nem jöhetnek, de ilyenkor elmagyarázzuk nekik, hogy nekünk is szükségünk van csak kettesben eltöltött időre, majd megyünk együtt is.

Érdekes kérdés az is, hogy az ember mennyire mutatja ki az érzelmeit a másik iránt a gyerekek előtt. Mi megcsókoljuk, átöleljük egymást, mert azt gondoljuk, hogy ez jó példa lehet, hogy majd ők is merjék jövendő partnerük felé kimutatni az érzéseiket. Ugyanakkor emlékszem, hogy volt, hogy engem, mint gyereket ez zavarba hozott a szüleimnél, bár nem volt gyakori. Lányom is mondta, nem éppen jóváhagyólag: „hogy már megint megcsókolja", és biztosan lesz is még ilyen pillanat, amikor jobban belemegyünk a tinikorba.

Persze nem jó, ha az ember méricskél, hogy ki mennyit teljesít a gyerekek körül, de ez néha óhatatlan. Az ilyesmit persze ideális lenne megbeszélni, és nem egy vita kirobbanásáig őrizgetni. Hogy ki hányszor kelt fel, cserélt pelust, fürdetett vagy mesélt. Ezt nyilván sok külső tényező is befolyásolja. Az a kérdés, hogy amennyi idő viszont van, azt valóban a gyerekekre, velük való játékra, beszélgetésre fordítjuk-e? Vagy akkor is túl sok szerep jut a mobiltelefonnak, a számítógépnek, amitől megvalljuk nem könnyű elszakadni, amikor az a munkaeszköz is, és az itthoni és a munkaidő nem választható el élesen.

Marshall azt írja, hogy akármilyen meglepő, a partner kell, hogy általában az első helyen álljon a prioritási listán, bármilyen nehéz is ezt elképzelni. (Persze vannak napok, amikor a gyerek beteg, vagy első napja van az iskolában stb.) Ugyanis a gyerekek „jönnek-mennek", a házasságnak pedig ki kellene tartania. Ha nem az az első, akkor egy idő után elfárad. A boldog házasság pedig boldog gyerekeket is jelent.

A párterapeuta kiemeli, hogy mennyire fontos a hazaérkezés és az elindulás pillanata, hogy először a férjet-feleséget, partnert köszöntse az ember, ha hazaér és a másik már otthon van. Ne tekintse a berendezés természetes részének a másikat, mert ez bizony néha így történik, pláne amikor a gyerekek izgatottan rohannak az adott szülő fogadására. Ugyanis Marshall véleménye szerint ez megalapoz egy jó kezdetet, mondjuk egy közösen eltöltött estéhez. Saját tapasztalat alapján úgy gondolom, hogy valóban fontos, hogy mindig köszöntsük egymást, adjunk egy puszit, kívánjunk jó éjszakát stb., de nekem az elsőség kérdése, nem volt soha presztízskérdés.

További ötletek a könyvből: zárjuk a hálószoba ajtót, nem csak azért, hogy nehogy váratlan, esetleg kellemetlen meglepetés érjen egy nem megfelelő pillanatban, hanem azért is, hogy a gyerekek megértsék, hogy a szülőknek is kell privát szféra. Amit személy szerint is hasznosnak találtam: bár mi beszélgetünk, de nem baj, ha minden nap van (mondjuk) 15 perc, miután a gyerekek lefeküdtek, amikor csak egymásra figyelünk, kikapcsoljuk a TV-t, számítógépet és beszélgetünk, együtt próbálunk meg leereszteni.

A másik, ami tetszett, hogy ne felejtsük el megköszönni a másiknak amit tesz, mert ugyan egy idő után természetesnek tűnik, hiszen megosztjuk a dolgokat. De épp az a lényeg, hogy ne tartsuk a dolgot adottnak, hiszen mindenkinek jól esik, ha megköszönik neki azt, amit csinál, legyen szó akár mosogatásról, akár arról, hogy a gyerekeket lefoglaljuk, amíg a másiknak dolga van, vagy esetleg pihenne és csendre lenne szüksége. Ebben valahol az a már nagymamámtól is hallott tanács van benne, amit sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a másik ember figyelme és szeretete nem adott, ha nem teszünk érte. Éppen mert nem olyan feltétel nélküli, mint a gyerekeink iránti szeretet.

Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.

{AnyaMama}

19 komment

gyerek tanács házasság

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamama.blog.hu/api/trackback/id/tr135507168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oleszt 2013.09.12. 13:16:53

Az én férjem már szóvá tette, hogy ő csak második, én meg nem értem miért nem érti, hogy a gyerekek az elsők? De szoktunk kettesben szórakozni vagy otthon filmet nézni, nem hiszem, hogy ilyen élesen kellene rangsorolni, ahogy könyvben írva van.

PrettyWitch 2013.09.12. 14:36:20

Nekem ez a probléma olyan fura, hiszen egy önmagát ellátni képtelen pici igényei nyilván egy másik felnőtt igényei elé kerülnek, de nem csak az anya, hanem normális esetben az apa részéről is. Vagy csak szerencsés vagyok, hogy a páromban ilyen gondolat fel sem merült.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.12. 15:00:23

@oleszt:
Háááát, nekem gyakran tűnik úgy, hogy a férj csak az egy módszer arra, hogy a nő megtalálja azt a férfit, aki az ő életében az első: a saját kisfia...
És akkor nem kell szépnek lenni, nem kell vonzónak lenni a pasik és a férje miatt, hiszen annak a Férfinak ő mindenképpen tetszik, aki számára a legfontosabb: a kisfia...

És ezt a szlogent sok nő fennen hangoztatja is, nem én találtam ki...

Talán ez a legfontosabb ok, hogy annyi nő elereszti magát a szülés után... a férje már csak a második...

oleszt 2013.09.13. 09:07:55

@Hoppácska: én nem akarok fiút, eszembe se jutott ilyesmi a férjről, épp azért igyekszem, hogy neki tetszek és ne keressen mást

oleszt 2013.09.13. 09:08:53

@PrettyWitch: nálunk is akkor merült fel mikor a nagyobb már iskolás volt, a kisebb nagycsoportos ovis, szóval már önállóósodtak

PrettyWitch 2013.09.13. 14:27:32

@oleszt: Ez eszembe sem jutott volna, és jópár évig még nem aktuális, de elmondanád, hogy milyen kontextusban merült fel?

oleszt 2013.09.15. 19:22:18

@PrettyWitch: Egyszer miután kettesben nagyon kellemesen kikapcsolódtunk egy elérzékenyült pillanatban mondta, hogy én vagyok a legfontosabb a világon, akkor már egy kicsit felszabadultabban tudtunk elmenni otthonról. Az én agyam meg járt egy pár pillanatig, hogy mégis mi lenne erre a helyes válasz, de végül megmondtam neki, hogy csak a gyerekek után következik attól függetlenül, hogy már nem kell minden pillanatban mellettük lennem. De végülis megértette, csak egy kicsit elszomorodott :) nagyon jó apa és nagyon jól bánik a gyerekekkel. Egyszer olvastam vhol, hogy miután gyerekünk lesz már sosem lehetünk a kép, csak a keret. És ezt azért nehéz feldolgozni mindenkinek, a férfiaknak meg főleg

PrettyWitch 2013.09.15. 19:25:41

@oleszt: Hű, ez milyen igaz! Belegondoltam, hogy a kérdésre ugyanezt mondanám. De ha én kérdeznék, és ugyanezt a választ kapnám, akkor az picit nekem is rosszul esne, bármennyire is egyetértenék. Keret...

Almandin 2013.09.22. 15:08:08

@Hoppácska: Az a nő, aki így áll a kérdéshez, sose szerette igazán a férjét, csak tenyészbikát látott benne.

Mille38 2013.09.23. 18:30:37

Szerintem meg egy párkapcsolatnak vannak korszakai. A kisgyerekes korszakban a gyerek legalábbis egy szinten van a párhoz képest. Az anyának mindenképp, az apáknak annyiból nem egyértelmű ez, hogy amíg "kenyérkereséssel" töltik az időt, kivonódnak a gyermek "bűvköréből".

Nagyobb gyerekek mellett valóban ismét egymásra kell találni ahhoz, hogy továbbműködjön a házasság. De csak akkor lehet ismét megtalálni a másikat, ha menet közben nem vesztettük el túlságosan...

Nekünk sok éve vannak olyan (hosszú) hétvégéink, amikor elvonulunk a gyerekektől. Nem gyakran, évente 1-2x. Eleinte ehhez áldozatkész nagyszülők kellettek, aztán sokkal könnyebb lett a helyzet, amikor a legnagyobb 16 éves lett és rá mertük bízni a három testvérét (a legkisebb 7 éves volt akkor). Ekkor már ők is boldogok voltak, hogy nélkülünk lehetnek egy kis időre ;)

csakférfi 2013.10.07. 21:05:31

A hiba amit a poszt leírt valóság.A nők sztárolják a gyereküket elsőbbséget élveznek a férjjel szemben.Több okból hiba.Az első hogy a férj elmegy oda ahol elsőséget kap,---jogosan,aztán lehet hölgyeim sápítozni.Második: a gyerekek felnőnek és a szüleiket kezdik el hibáztatni sok mindenért--lázadnak(mi is ezt tettük).Ki védi meg egy lázadó kamasztól anyukát?Mert az aztán a stressz,mikor szerettünk macerál.Aztán:mihelyst a gyerek észreveszi nagyobb korában a szülők kijátszhatók egymás ellen ki fogják,kíméletlenül érdekeik érvényesítése végett---manipulálnak.ha ez kiderül óriási lesz a csalódás.Sok sikert hölgyeim--csak bátran előre a biztos válás felé!:)

oleszt 2013.10.08. 12:15:38

@csakférfi: de normális esetben csak addig élveznek elsőbbséget míg nem önállóak. Persze ezidő alatt sok házasság tönkre megy, pedig bizonyos fokig azért tűrhet az apa is, ez az anyának sem valami szuper időszak. Az, hogy fontosabb nem pontosan ezt takarja.

csakférfi 2013.10.11. 20:20:53

@oleszt: Nem értem!Én arra akartam rávilágítani hogy a nők hibáznak és ez az ok amiért tönkre megy a házasság.Ha a férfit nem biztosítja a nő egy bármilyen kapcsolatban(házasság,együttélés,szeretői státus)hogy őt szereti szerelemmel(ez erősebb érzés a szeretetnél)akkor a férfi sértett lesz és a sérelmeire máshol keres gyógyírt.A társát ez nem menti fel.

csakférfi 2013.10.11. 20:29:00

@oleszt: Elolvastam a kommentjeidet (utólag) bocsánat.Hibáztál a férjed szerelmes volt mikor az ominózus esetet leírtad.Hozd helyre úgy hogy nem gyengíted közbeszólásokkal a dühét mikor a gyerekekre veszekszik.Csak tanács.Nem sértésnek szánom.

Easyke (törölt) 2013.10.14. 06:54:47

Engem megdöbbent, ha egy nő fogja úgy fel a helyzetet, hogy "nálam a férjem csak a második, a gyerek az első. Igaz, ha ő mondaná, hogy én csak a második vagyok, akkor iszonyúan bedurculnék, de ha én mondom neki, akkor ő fogadja ezt el természetes állapotként".

Úrisssten... Hihetetlen. Valahogy a gyereknevelés valami iszonyúan fölérendelt dolog lett, amire minnnndenkinek tekintettel kell lenni. Pedig a gyereknek is megvan a helye a családban. Pl. semmi keresnivalója alváskor a szülők ágyában (pláne nem úgy, hogy apuka meg kiszorul onnan).

PrettyWitch 2013.10.14. 11:24:37

@Easyke: Ha ezt nekem írtad válaszként, akkor kifejtem részletesebben is a véleményemet. Ha nem, akkor nem fáradok.

zsoka78 2013.10.17. 10:45:28

@csakférfi: Szerintem igazad van. Én mindig igyekeztem neki biztosítani ezeket, akkor is, mikor a gyerek kicsi volt, nekem fontos volt az is, hogy ő is (ez hülye kifejezés, de nem találtam jobbat) mindent megkapjon, amit a gyerek előtt. Sikerült, úgy érzem.
A gyerek addig valóban elsőbbséget élvez ettől függetlenül, főleg míg kicsi, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tud egyedül semmit csinálni. Sajnos ezt az apának addig el kell fogadni míg ez így van. De nem maradhat örökké így. Ahogy nő, nagyobb a szabadsága a szülőknek, pl. nem kell megmosni a fogát, meg ilyenek, és addig lehet csak apával beszélgetni, míg a gyerek önállóan teszi a dolgát. És nem minden nő hagyja el magát ha van már gyerek, én rendszeresen kérdezgetem, hogy neki tetszik-e a hajam pl., zavarja-e ha otthon nem talpig puccban teszem a dolgom, meg ilyesmi, igyekszek neki tetszeni és nem csak azért, hogy ne keressen mást, hanem azért, hogy neki jó legyen, mert nekem az fontos, hogy ő jól érezze magát velem. A gyerekkel nehéz megérteni, hogy apa is fontos, de ettől még őt nagyon szeretem.

oleszt 2013.10.17. 12:20:23

@Easyke: nem úgy második, hogy szarunk az igényeire, pl neki is megcsinálom minden nap az uzsiját. És az ő lábát is megmasszírozom, és este várom feltámasztott szemhéjakkal, hogy hazaérjen és hozzábújjak. És vannak helyek ahová csak vele akarok menni. De a kisgyerek, aki még egy pohár vizet sem tud egyedül engedni előrébb kerül, később ez elmúlik ideális esetben. Ha nem akkor tényleg csakférfinek van igaza, a nő lesz a hibás, ha elhagyják.

zsoka78 2013.10.17. 15:39:51

@Easyke: Igen, vannak ilyen nők is, de ne általánosítsunk. Egy önmagát ellátni képtelen gyerek előrébb való, mint a férj. Ő meg tud mosakodni, el tud menni WC-re, meg tudja melegíteni a kajáját, ha épp én nem érek oda. Ettől ő még nem kevésbé fontos, mint a gyerek. Sajnos vannak akiknél ez az állapot meg is marad örökre, és ilyenkor lesz igaza csakférfinek. Mindazonáltal akárhogy szeretem a párom (szerelemmel), ha választani kéne közte és a gyerek közt valami oknál fogva, a gyereket választanám, akárhogy fájna a szívem.
{AnyaMama}