Friss topikok

Facebook

Blogajánló:

Határátkelő

Címkék

agresszió (1) ágy (1) ajándék (1) állat (2) altatás (1) alvás (5) Andy Warhol (1) Angelina Jolie (1) anya (24) anyák napja (1) anyaság (1) apa (12) autó (1) baba (16) babakocsi (1) babar (1) baleset (1) bántalmazás (1) Barack Obama (1) barát (1) BBC (1) beszéd (1) betegség (1) bikini (1) biztonság (6) blog (1) blogindító (1) bölcső (1) bölcsőde (1) Boyhood (1) család (4) császármetszés (1) csecsemő (1) Dave Young (1) daycare (1) demográfia (1) depresszió (1) dicséret (1) dilemma (1) Disney (2) divat (3) dizájn (1) egészség (8) Egyesült Államok (1) elalvás (1) életmentés (1) erdei iskola (1) erőszak (1) eszköz (1) étkezés (3) fagyi (1) fegyelmezés (1) feladat (1) félelem (1) féltés (1) felvételi (1) fenyítés (1) férfi (2) férj (1) film (1) fiú (1) foci (1) fotó (12) fotózás (1) függés (1) fulladás (1) gasztro (1) generáció (1) Guiness rekord (1) gyerek (92) gyerekek (1) gyerekmunka (1) gyereknevelés (1) gyerekszáj (1) gyermekjogok (1) gyűjtés (1) haj (1) halál (1) házasság (1) házimunka (1) hercegnő (1) hétköznap (1) hiszti (1) hobbi (1) hőség (1) humor (1) húsvét (1) időbeosztás (1) idős (1) időzavar (1) internet (5) iskola (8) iskolakezdés (1) játék (4) jelnyelv (1) jogok (1) kaland (1) kamasz (1) karácsony (1) Karácsony (1) karrier (1) Katalin hercegnő (1) késés (1) Kína (1) kisebb (1) kisebbek (2) kismama (1) költségek (1) kommunikáció (1) könyv (1) korcsolyázás (1) korhatár (1) középső (1) közlekedés (2) köznevelés (1) kreatív (2) különóra (1) kultúra (1) kutatás (2) kutya (3) Lackfi János (1) lakberendezés (1) lány (1) lelki (1) Lenore Skenazy (2) lista (1) lótusz szülés (1) maci (1) maszat (1) mellrák (1) menza (1) mese (2) mozgás (1) mozi (2) munka (5) művészet (2) múzeum (1) Nagy-Britannia (1) nagyobbak (1) nevelés (14) Norvégia (1) nosztalgia (1) Now I lay me down to sleep (1) nyár (3) nyaralás (1) oktatás (7) oltás (1) olvasás (3) önbizalom (1) öröklés (1) otthon (1) óvoda (2) pedagógia (1) pedálos (1) pizsama (1) pizza (1) placenta (1) pornó (1) pszichológia (1) pszichológus (1) repülő (1) retro (1) Save the Children (1) Steve Hanson (1) stressz (1) Svájc (1) számítógép (1) szín (1) színház (1) szoptatás (5) szülés (5) születés (2) születésnap (2) szülinap (1) szülő (8) szünet (1) tanács (2) tanácsadó (1) tanácsok (1) tankönyv (1) tanszer (1) tanulás (3) társasjáték (1) technológia (1) terápia (1) terhesség (3) természet (1) test (1) testvér (2) testvérek (2) tetoválás (1) tigrisanya (1) tipp (1) tippek (2) tojás (1) torta (1) továbbtanulás (1) trauma (2) újév (1) újszülött (1) UNICEF (1) ünnep (1) utazás (3) üzenet (1) vakáció (1) válás (1) vallomás (1) Varró Dániel (1) vélemény (2) vendégposzt (3) verés (2) videó (2) vízimentés (1) zaklatás (2) zene (1) Címkefelhő

09. május

A gyereket verni – „nem csak tilos, de nem is szabad”!

A következőkben visszatérünk a múlt héten komoly vitát és sok reakciót kiváltó: „A gyerek metafizikusan verve jó?" című cikkre. Erre reagált Gyurkó Szilvia az UNICEF gyerekjogi igazgatója, alább az ő levelét olvashatjátok, érdemes, mert elgondolkodtató sok tekintetben, mert nem kívülállóként vagy a rideg hivatalosság hangján „okít", hanem nagyon is személyes. Jó olvasást!

kezek_1.jpg

"Kedves Anyamama blog!

A Gyerek metafizikusan verve jó c. bejegyzésére, illetve az arra érkező kommentekre szeretnék reagálni.

Szülőnek lenni, látni a gyermekünk első mosolyát, segíteni neki megtenni az első lépéseket, újrajátszani vele gyermekkorunk kedvenc játékait, bújócskázni úgy, hogy csak a szemünket takarjuk el, összegyűjteni azt a sétánkként mintegy hetven darab sáros kavicsot, gesztenyét és elhullajtott (gyanús kinézetű) madártollat ami az utunkba került - valóban maga az egyedi, megismételhetetlen öröm. Ezt azok is értik, akik még a gyermekvállalás előtt állnak, és még azok is emlékeznek rá, akiknek a gyermekei már túl vannak a kézenfogva szülővel sétálós korszakon.

A szülők számára egy idő után a világ két nagyobb csoportra bomlik: a "már-még-most gyerekesekre", és a "többiekre."

Eleinte még csak azok iránt érzünk (némi nehezen leküzdhető irigységgel vegyes) csodálatot, akik alszanak (értsd: akiknek a gyermeke átalussza az éjszakát). Majd ehhez felzárkóznak azok, akiknek a porontya a védőnő és/vagy nagymama elvárásainak megfelelően gyarapodik, és gördülékenyen halad a szopi-büfi-szundikálás-kaki tengelyen. Később már azért is mély hálával vagyunk, ha jut időnk hajat mosni, körmöt vágni, a szekrény mögött kiporszívózni, és a "huncutkodásról" nem az jut eszünkbe, hogy vajon a gyerek melyik macska szőrét borotválta le, hanem hogy életünk értelmének genetikai őse miatt talán nekünk kellene magunkhoz ragadnunk a kezdeményezést.

A gyerekesek elsődleges referencia ponttá válnak. A véleményük jobban számít, mint a "többieké", ezért is nagyon nem mindegy, hogy ki milyen megerősítést, visszajelzést kap, ha egy problémáját megosztja. Például egy gyerekneveléssel foglalkozó blogon bejegyzésén. A gyermekverés, a gyerek testi fenyítése klasszikusan olyan kérdés, amiben az ember szeretne visszaigazolást kapni: ha alkalmazza, azért, ha alkalmazza, de bűntudata van miatta, akkor azért, ha nem alkalmazza, akkor meg azért.

A gyereknevelésünk nagyon mélyen belénk kódolt mintákon is nyugszik

Nem csak azok a képek, mozdulatok, megoldások vannak bennünk, amikre emlékszünk, hanem mindazok az érzések is, amelyeket már régen elfeledtünk (legalábbis azt hisszük). De valójában a bőrünk alatt hordozzuk azokat is mindig és mindenkor. Én például határozottan emlékszem, amikor az apukám meghúzta a copfomat, és ezen én annyira megsértődtem, hogy világgá akartam menni. Látom magam előtt, amint felszegett állal kijelentem, hogy én olyan családban nem maradok, ahol a gyereket bántják, és ezért itt az ideje, hogy az anyukám bepakoljon nekem, mert én bizony innen elmegyek. Ez gyermekkorom egyetlen testi fenyítés emléke. S nem mondhatom, hogy azért olyan fontos számomra, hogy egyetlen gyereket se verjenek meg a szülei, mert nekem akkor, 7 évesen, az apám meghúzta a copfomat. Nem azért vagyok nagyon büszke arra, hogy ott lehettem annak a jogszabálynak a megszületésénél, ami 2005. január 1-jével törvénybe iktatta Magyarországon, hogy nem lehet gyereket verni. Nem.

Az igazi okok

Az igazi ok, ami miatt megkérdőjelezhetetlen számomra, hogy gyereket verni (miként felnőttet verni) sem lehet az az, hogy gyereket nevelni nem könnyű. Ha az volna, nem azzal kampányoltak volna az angolok a kilencvenes években a testi fenyítés ellen, hogy: "Te melyik szupermarketbe viszed a gyerekedet megverni?" (Az angol eredeti szlogen sokkal jobban hangzik, de azért így is érthető ez mindenkinek, aki valaha már megpróbált egy négyévest lepattintani a csokisorról, és a pénztár előtti várakozást "megédesítő" gumicukros zacskók garmadájáról...legyenek átkozottak a marketingesek ezért a termékelhelyezésért!)

Az igazi ok, ami miatt hiszem, hogy gyereket megütni (miként felnőttet) sem megengedhető, az az, hogy amikor a lányom kicsi volt, minden türelmemet és energiámat igényelte, most meg, hogy már nagyobb, úgy néz rám, mint egy dinoszauruszra, aki nem érti miért nem trendi a garbó.

Az igazi ok, ami miatt tudom, hogy gyereket verni (miként felnőttet) sem jó, az az, hogy az "ideális családi élet", mint olyan nem létezik, miként a tökéletes gyermek sem. Magam sem voltam/vagyok tökéletes szülő. Az elég jó szülő státuszát viszont már többször megcéloztam, mert azt éreztem, hogy a partneremmel való konfliktusok, az önmegvalósításom körüli nehézségek, a rám nehezedő elvárások annyira frusztrálnak, és olyan szorongással töltenek el, hogy többet nem is tudnék tenni. Elég jó szülőnek lenni viszont talán pont elég lesz. Ennyibe még belefér, hogy elfogadjam, nem tudok mindent befolyásolni, és korántsem vagyok tökéletes. (és ez azért, be kell valljam, meglehetős megkönnyebbülést jelent)

"Nehéz munkám van, anya vagyok"

Az igazi ok, amiért gyereket (miként felnőttet sem) lehet soha megütni, az az, hogy mindannyian mások vagyunk. Én például kikészülök a sorbanállástól, de cserébe akár hetven percen keresztül is képes vagyok elhallgatni, amint valaki számomra tökéletesen érdektelen dolgokról mesél (Süsünek büdös-e a lehellete? Lehet-e pókembernek gyereke? Miért hullik a kutya szőre? Egyébként tényleg, miért?) Szóval nagyon mások vagyunk, és a gyerekeink határai is nagyon máshol vannak. De az nagyon fontos, hogy úgy kb. tudjam, hol van ez a határ. Ha érzem, hogy kezd gyorsabban dobogni a szívem, összeszorítom a fogam, és megfeszül a testem, akkor tudom, hogy a hetvenkettedik perchez értünk, és ott vége van a türelmemnek.

Nagyon nehéz munkám van, anya vagyok. Van egy gyerekem (senki mással nem összehasonlítható, egyedi gyártmány). Nekünk itt van a határ. Ezt tudjuk. A gyerekem "dolga", hogy ezredjére is nekimenjen, és kipróbálja, tényleg ott van-e a határ. Az én "dolgom" meg, hogy ezredjére is visszajelezzem. Igen, drágám. Ez még mindig itt van. Anya örömmel meghallgatja a történetedet. Eddig. Mit csináltam, amikor már négyszer szóltam, hogy ne nyúljon a kenyérpirítóba, és ő ötödjére is megpróbálta? Hát kezembe kaptam, és kinéztünk az ablakon, hogy valami érdekeset lássunk. (Szerencsére a macska épp nem belezett ki semmiféle kistestű lényt a kertben. Viszont vicces felhők voltak az égen.) Valójában akármi megfelelt volna...

Szerintem soha nem szabad elfelejteni, hogy az erőszak is egy nyelv. Kommunikációs forma. A gyerekek pont úgy és annyira tudják megtanulni, mint az anyanyelvüket. Konfliktusrendezés? Akarat érvényesítés? Erő? Hatalom? Tisztelet? Gondoljatok bele, hogy mennyi üzenetet küldtök a gyerek felé úgy, hogy ki sem nyitjátok a szátokat. Szerintetek hiteles az a szülő, aki azért veri meg otthon a gyerekét, mert az óvónő szólt, hogy bent az oviban a gyerek elpáholta a kispajtását?

Mit tegyünk helyette

Az igazi ok, amiért tudom, hogy gyereket verni (miként felnőttet) megütni sem elfogadható, az az, hogy tudom, mivel előzhető meg és hogyan kerülhető ki. Elnevetem magam? A jóra koncentrálok a rossz helyet? Elterelem a figyelmet? Kilépek a helyzetből és időt kérek? Hm? Bármi. Akármi. A svédeknél évekkel ezelőtt működött egy olyan telefonvonal, amit a szülők hívhattak fel. Egyszer egy kislánnyal beszélgettem, aki azt mondta: "Én tudom, hogy tudok úgy viselkedni, ami minden határon túl megy. És látom anyán, hogy már teljesen készen van. Ilyenkor mondom neki, hogy: Anya, na most telefonálj!" ... és akkor anya felhívja a telefont, ahol szabadon elmondhatja, hogy az ő egyetlen magzata, vér a véréből, hús a húsából, már megint beleevett a macska kajájába, és már nincs tiszta ruha a szekrényben, mert mindent összepiszkol. (a kis nyavalyás!) Én egyébként egy barátnőmet "használtam" erre. Tökéletesen megfelelt az is. Azóta persze megannyi szakirodalmat elolvastam, és könyvtárnyi irodalma van annak, hogyan kerülhetjük el a stresszt (merthogy úgy általában mégiscsak azért lendül a kéz, mert tehetetlen a fej, és elbizonytalanodik a szív). Szóval vannak akik azt üzenik:

"Felejtsétek el a vesztes-nyertes játszmát! Nem kell legyőzni a gyereket.",

"Próbálj meg különbséget tenni a tényleg elfogadhatatlan, veszélyes dolgok között és azok között, amivel egyszerűen csak nem tudsz mit kezdeni." (egy gyerek napi ötszöri átöltöztetése a helytelen ivási szokások miatt komoly macera, de azért nem főbenjáró bűn...majd ha tizenévesen böffent egy sörszagút, emlékezz vissza erre a mondatra.)

"A környezetet könnyebb megváltoztatni, mint a gyerekedet!" (Gyakran egy veszélyhelyzet elkerülése miatt ütik meg a szülők a gyereket. Az éles sarkok, lépcsők, konnektorok, mászható, magára rántható tereptárgyak jelentette veszély valójában megelőzhető.)

"Gondolkodj pozitívan!" (Lehet, hogy most nem mosta meg a kezét evés előtt, de tegnap például figyelmeztetés nélkül megtette. Most talán elég is lesz erre emlékeztetni, és nem leteremteni. És főleg nem megütni.)

Csak egyetlen esély van

S végül a legigazibb ok, amiért nem szabad gyereket (miként felnőttet sem) verni, az az, hogy az első évek életünk végéig tartanak. A gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen. Egyszeri esély arra, hogy azzá váljunk, akinek teremtettünk. (ha szabad ilyen patetikusan fogalmaznom) A jó önértékelés, az önbecsülés, a helyes testkép, az öntudat bázisa, alapja, fundamentuma abban az érzésben van, hogy a testem szentség, és azzal nem történhet bármi. Abból a gyerekből lesz olyan felnőtt, aki magabiztos, aki ismeri a saját határait és tiszteletben tudja tartani másokét, aki nemet tud mondani, aki másokat is figyelembe véve tudja a saját érdekeit érvényesíteni, akinek megvan ez az érzés. Nem csak az emlék. Hanem az érzés.

Amikor egy kutatásban gyerekeket kérdeztek arról, hogy mit választanának, ha valami rosszat tettek, egy pofont vagy egy kiadós lelki fröccsöt, akkor a gyerekek döntő többsége azt mondta, hogy persze hogy a pofont. Mert az gyorsabb, egyszerűbb - és még azt is hozzátették, hogy utána a szülőnek sokszor lelkiismeret furdalása van, amit ki lehet használni. (A kis nyavalyások!) Az igazi trükk a dologban az, hogy nem itt húzódik a válaszvonal. Nem az a kérdés, hogy pofon vagy lelkifröccs. Mert kék-zöld foltok nélkül is lehet nagyon komoly sérüléseket okozni... Az igazi kérdés ennél egyrészt egyszerűbb is, másrészt komplikáltabb. De ezt majd máskor. Mostanra elég egyszerűen annyi: gyereket verni nem csak jogilag tilos, de nem is szabad. "

{AnyaMama}

32 komment

gyerek verés fegyelmezés UNICEF

A bejegyzés trackback címe:

https://anyamama.blog.hu/api/trackback/id/tr735290508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sun9us 2013.05.09. 15:48:22

Nem vagyok szülő, sőt, nem is mostanában leszek az, de azt azért megfigyeltem, hogy egyre többször futok össze azzal a jelenettel, hogy a gyerek, üvölt mint a sakál, földön fetreng, a szülők, meg tehetetlenül vonogatják a vállukat. A mai tizenévesek, meg úgy beszélnek a szüleikkel, mint a kutyákkal. Nem azt mondom, hogy engem vertek otthon, de arra a 3-4 pofonra pontosan vissza tudok emlékezni, és meg is tudom mondani, hogy miért kaptam.

Radio Silicon 2013.05.09. 16:26:39

Hogyan definiáljuk a gyermek verését? Pofon, fenekelés már annak számít, vagy csak az ökölcsapás, botozás? Azt jó lenne tisztázni, mert különben nincs miről beszélni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.09. 16:36:34

:0
"A kis nyavalyások!"

ennek van gyereke? minek, ha így vélekedik róluk? nem való anyának az ilyen

de reméljük nem szült, mert a "karrierje" fontosabb volt, és csak prédikál a gyereknevelésről

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2013.05.09. 16:45:47

@wmiki: azta mennyire sötét vagy. Ma még nem bántottál senkit, ide volt muszáj ezt ereszteni. :-)

élhetetlen 2013.05.09. 16:48:53

Van, amikor nem lehet mást tenni, mint elfenekelni a gyereket. Nem szülő vagyok, nagynéniként esett meg az eset. Balaton partján, nem túl forgalmas utca, de jártak autók. Anya közli, hogy bemegy az út túlodalán levő szállodába vécére, és mielőtt megfoghattam volna a másfél ill. háromévest, a következő történt: a totyi elindult át az úton anyja után, a három éves elszaladt a gépkocsiúton, (90 fok). Üvöltöttem a háromévesnek, hogy álljon meg, visszanevetett, futott tovább. Én a totyi után, felkaptam, bevágtam a szálloda ajtaján, majd megtalálja az anyja, irány a hároméves, és mikor utolértem, úgy elfenekeltem, mint annak a rendje. Anyja elmondta volna neki, hogy butaságot csináltál, és annak ua. lett volna a súlya, mintha otthon mondja el, mikor leránt egy vázát. Anyának csak annyit mondtam, hogy nem az van, hogy elgázolják, majd lesz másik, befogta. Nem érdekel, hogy szeret, vagy nem szeret, oviból sokszor mentünk haza hármasban, és anya megengedte, hogy a nagyobb a sarok után is menjen egyedül, mert okos, és megáll a zebránál, ezek után, mivel én azt mondtam, hogy addig mehetsz, amig látlak, megállt a sarkon. (nekem abszurd, hogy történt valami a gyerekkel, ja, nem láttam, hogy mi). Nem verek rendszeresen gyerekeket, de akkor nyomatékosítani kellett, hogy, ha azt mondom, állj, meg, akkor állj meg. Ennyi.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.09. 17:02:10

@robertdani: :x
te biztosan sokat tudsz a sötétségről...

de talán nem kéne gyermekeket "nyavalyások"-nak nevezni...
legalábbis normális szülő nem szólja le a csemetéket...

Szelid sunmalac 2013.05.09. 17:12:20

Nem bazmeg, nem az van, hogy soha nem lehet megverni. De ez is ugy van, mint az unnepek. Ha minden nap, elvesziti a jelentoseget. En eletemben haromszor kaptam pofont, mindharomra emlekszem, abbol az egyiket tartottam kevesbe igazsagossagnak. De rajtad ezen a Gyurko Szilvian kiakadtam. Marpedig ha ismerem a gyereket es tudom, hogy probalgatja a hatarokat es ha szavakkal tartom kordaban, akkor is probalgatni fogja, akkor egy eles helyzetben, amikor mondjuk az elete lehet veszelyben, bizony nem fogom hagyni, hogy tovabb probalgassa, amig meg nem tortenik.
Felolem a kedves Szilvia gyereke annyit nyulkal kenyerpiritoba, meg konnektorba, meg huzogathatja egy verszomjas idegen kutya farkat, amennyit akarja. Leszarom. De nehogy mar nyilvanosan errol adjon tanacsot bazdmeg!

AnyaMama 2013.05.09. 17:14:16

@wmiki: Ha az egész poszt tartalmából nem jön le, hogy ez a "kis nyavalyás" idézőjelben értendő, kedveskedő megnevezés, akkor javasolnám a még egyszeri áttekintést.

AnyaMama 2013.05.09. 17:18:06

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: A hozzászólásod stílusa téged minősít. Lehet egyet nem érteni,de kulturált keretek között.

AnyaMama 2013.05.09. 17:21:39

@Radio Silicon: A gyereket törvény szerint nem lehet megütni! Mindegy, hogy egy pofon vagy egy fenekelés. Nem a notórius gyermekbántalmazásról van szó, hanem egyáltalán bármilyen fizikai fenyítésről. Attól, hogy ez benne van a társadalmi "gyakorlatban" attól még nem jó eszköz.

bknn 2013.05.09. 17:26:13

A régi szép idők, amikor mostohaapám a kezemet a markába szorítva vitt végig az utcán, alig bírtam menni mellette, annyira fájt. 3 évesen a szomszédok kérdezték, hogy miért vagyok kék-zöld folt (anyám kórházban volt terhesen). Vagy amikor a fürdőszobába rontott rám, mert anyámmal szokás szerint veszekedtek és rajtam töltötte ki a mérgét, esetleg a sarokba szorítva vert és köpött le. Ha kaptam egy hármast, bőgtem a tanár előtt, mert tudtam mi jár érte... Bennem kialakult egy jó adag kisebbségi komplexus,de így felnőttként azért elég jól kijövünk egymással, talán csak megöregedett, vagy mi. hüpp

Radio Silicon 2013.05.09. 18:04:50

Ma, Krisztus Mennybemenetele napján, érdemes lett volna a hosszú értekezésbe azt is beleszőni, hogy ha az ember Jézusra tekint, és őt tekinti követendőnek, akkor még a Bölcs Salamon mondása is értelmet nyer, mégpedig Példabeszédek 13 25: "A ki megtartóztatja az õ vesszejét, gyûlöli az õ fiát; a ki pedig szereti azt, megkeresi õt fenyítékkel." - nyilván lehetne itt vitatkozni, hogy a dorgálás csak szóban, vagy tettlegességben is kimerülhet. Én azon a véleményen vagyok, hogy a tettlegesség mint végső megoldás megengedhető, de annak inkább szimbólikusnak, mint valódinak kell lennie. Nem szabad megengedni, hogy a gyermek elleni erőszak mozgalma a fenyítés jogi, vagy erkölcsi tiltásához vezessen. Hogy ciki legyen a gyerekre erélyesen rászólni pl.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.09. 18:20:17

@AnyaMama: :x
aham persze, a gyermekverés is puszta kedveskedés...

Szelid sunmalac 2013.05.09. 19:16:27

@AnyaMama: Pff. Ez az internet. Nem mellesleg fogalmad sincs mi minosit es mi nem. Ha csak egy fikarcnyit is tisztaban lennel a nettel, es lennel annyira intelligens, a szohasznalat ellenere is ki tudnad olvasni ki milyen ember. Lathatolag erre nem vagy kepes, ezert feleslegesnek tartom, hogy errol vitazzunk. Ami engem jobban aggasztana, az az, hogy jonemely latogatod milyen egyeb hozzaszolasokat tettek mas blogokban es milyen a vliagnezetuk. De szuklatokoruseged bizonyitja, hogy erre nincs szukseged! Tovabbi sok sikert kivanok!

2013.05.09. 20:45:22

@wmiki: Még mindig nyomorult vagy. :(

Szerencsére neked soha nem lesz gyereked.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.09. 21:12:21

@vegyészmérnök: ez feltételezés, de ugye ti hívők sosem tudtátok megkülönböztetni a feltételezéseket a tényektől

gyerekgekko 2013.05.09. 21:19:46

Sokan írjátok, hogy a mennyire klassz volt az a pár pofon, amit kaptatok, mert EMBER lett belőletek, meg "jogosak" voltak, és, hogy ez hiányzik a mai fiatalok neveléséből. Csak arra szeretnék rávilágítani, hogy ha csak egy gyermekben is egy pofon olyan félelmet,szorongást vált ki, amely végig kíséri a gyermekkorát (esetleg felnőtt korát is), akkor már nagy veszteség ért bennünket! egy kiegyensúlyozott, boldog gyermek elvesztését!
Tökéletesen egyetértek a cikk írójával!

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2013.05.09. 22:50:57

Hozzátenném hogy évtizedekig meghatározta az életem az a pár verés, pofon, és a lelki terror. Szóval tudom miről van szó. Talán sosem sikerül ezt lerázni, és valahol örülök is neki, hogy nem lesz gyerekem.

csakJulcsi 2013.05.10. 06:05:24

Sziasztok, csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy gyermekkoromban édesanyámtól sokat kikaptam, mert igencsak eleven gyermek voltam, a nővérem pedig szinte soha...akkor nem értettem miért..most, két gyermek anyukájaként már sejtem..a kislányom (18)nem mindig értett a "szóból" néha (na jó, kicsit gyakrabban)szükségesnek véltem súlyozni a mondanivalómat egy-két "anyaival", a kisfiam (10) ezzel szemben soha nem súrolta még ezt a határvonalat, őt szavakkal, vagy akár egy "csúnya nézéssel" vissza lehet fogni...nem a tanár, a szakember, a törvényalkotó fog összeroskadni a súly alatt, ha a gyerekkel valami baj történik, mert a jól irányzott pofon nem érkezik meg időben...sztem ez még nem meríti ki a gyermekbántalmazás fogalmát...

Tunderanya 2013.05.10. 07:53:36

Komolyan nem értem, miért gondoljátok, hogy veréssel, fenyítéssel kell hangsúlyosabbá tenni szavaitokat?
Miért hiszitek, hogy ez kötelező és nélkülözhetetle, a szeretet nevében? Hogy az ő érdekeit szolgálja, különben máshogy nem tanulja meg, amit meg kell tanulnia..
Talán eleg volna úgy élnetek, hogy az biztonsággal másolható példa legyen! És kéreseiteket olyan formán közölni, ami tiszteletteljes, emberi és nem veréstől hangsúlyos. Attól még lehet dühösnek lenni és szabad azt erezni, hogy szet vág az ideg, de frusztráltságaitokat, tehetetlenségeiteket ne már a gyerek szívja meg!
Mondjátok meg neki,mhogy most dühösek vagytok, hogy amit tett, elfogadhatatlan, stb. De ütni?!

Eszter Farkas Kovácsné 2013.05.10. 10:52:49

Én gyerekkoromban kaptam pofont is és lelkifröccsöt is. Egy idő után szinte könyörögtem,hogy inkább vertek volna meg,minthogy a szavakkal bántsanak,mert az sokkal jobban fájt.
Minket így neveltek,ezt láttuk,ezt hoztuk magunkkal,mint példát.Sajnos erről áttérni másra borzalmasan nehéz. Én is ezerszer (ha nem többször) fogadtam meg magamnak,hogy SOHA nem fogom megütni a gyerekemet. Mégis,amikor kismotorral száguldozott az út felé és én hiába ordítottam utána hogy álljon meg (előtte is százszor elmagyaráztam,hogy nem megy előre), akkor felborítottam a motorral együtt. Bánom...minden nap megbánom, hogy valaha is ráemeltem a kezemet, de sajnálatos módon senki nincs itt, aki abban a pillanatban előállna valamivel, ami ugyanakkora hatással lenne rá, mint egy csapás a fenekére. Van, hogy szépen kérem valamire,már már könyörgök, van hogy rekedtre üvöltöm a hangomat...mégis csak akkor mozdul meg,ha azt mondom,hogy el fogom verni. Nem vagyok híve a verésnek. De úgy érzem, hogy van amikor nem lehet kikerülni. Ítéljenek el miatta nyugodtan. Nem élik át azt, amit én,nincsenek abban a helyzetben, amiben én. Sok sikert és türelmet kívánk minden szülőnek! :)

Tunderanya 2013.05.10. 12:34:11

Nem gondolom, hogy bele kéne törődni az elkerülhetetlenbe..
Általában az üt, akinek volt rész verbális és/vagy fizikai erőszakban. Düh, tehetetlenség érzése, stb.ébred fel akkor, mikor a gyermek csinál valamit, ami elfogadhatatlan. A reakciók sokkal erősebbek lehetnek, kezelhetetlen, ha közben saját emlekek törnek be a tudatba, vagy a családi mintázatok valamelyike.
De ennek nem az a megoldása, hogy próbálkozunk nem ugyanazt tenni vagy beletörődünk, mondván "en is felnőttem, ember ett belőlem, méghozzá jó erős", hanem segítséget keresünk és feldolgozzuk, ami velünk törtent. Ha egyedül, társsal, baráttal nem megy, hát szaksegítséggel!
De nehogy már normális legyen az erőszak, a fizikai megtorlás és hangsúlyozás, könyörgöm!!
Nem kevés meló az biztos, de megéri!

ancs 2013.05.10. 23:16:49

Köszönöm a cikket. nagyon sokat adott, hogy megálljak egy nehéz helyzetben és először magamat rendezzem a bennem lévő indulatokat, mielőtt rárontanék arra, aki vagy a határokat próbálgatja, vagy csak nem ismeri a dolgokat, vagy még ügyetlen...és ezer ok, hogy őt ne bántsam, mert
1. miért ne higgyjem, hogy lehet szépen és pozitívan élni
2. amit adok, azt kapom vissza
3. Én adom az ő útravalóját az élethez
4. hogy én vagyok a teremtő a gyermekem szemében, és megtaníthatom az agresszió helyett az inspirációt is.

köszönöm.

gyerekgekko 2013.05.12. 09:37:23

@csakJulcsi: Mi meríti ki a gyermekbántalmazás fogalmát, ha az általad vázolt gondolatok nem?

Alterra 2013.05.23. 11:49:56

@élhetetlen:
a tipikus esete annak, amikor két felnőtt hibázott és a gyerek kapott ki. Nem lehetett volna mást tenni? Dehogynem. Anyuka elmondja a gyerekeknek, hogy ő most bemegy a boltba, ők pedig ittmaradnak a nagynénivel. Nagynéni megfogja a gyerkek kezét és anyuka akkor indul el. Ebben az esetben nem kerültek volna a gyerekek életveszélybe. Teljesen természetes ilyen kicsik részéről, ha az anyjuk után indulnak, illetve nem méri fel tette következményeit egy hároméves.
Hogy velem ne fordulhatna elő ilyen? Nincs kizárva. Még az is előfordulhat, hogy ijedtségemben rásózok a gyerekre. De hogy nem gondolnám azt, h helyesen cselekedtem, az egészen biztos.

Általában: a gyerekek minél kisebbek, annál inkább elképesztő mértékben rá vannak hangolódva a felnőttekre. Ha az ember kimerült, ideges feszült, sajnos nagyon gyorsan egy öngerjesztő spirálba lehet kerülni, amelyben a gyerekek is egyre "rosszabbak". Gyorssegély az, ha az ember ilyenkor átadja a gyereket egy kézné levő családtagnak, vagy ha ilyen nincs, biztonságba helyezi őket és megpróbál valahol 10 perc alatt lehiggadni. A másik eset, amikor az enyémek imádtak rosszalkodni, ha nem rájuk figyltem, tipikusan, ha telefonáltam.
Ha az embernek sikerül feldolgoznia (mondjuk szakember segítségével) a saját gyerekkori rossz érzéseit, akkor csodálatos nyugalom tölti el és határozottság és önbizalom, már nem próbál szülőként mindenki véleményéhez igazodni és ekkor a gyerekek is rendkívül "könnyen kezelhetővé" - inkább együttműködővé válnak, szabályok világosak és betarthatók, nagyon nincs is szükség fegyelmezésre.

3 éves kor alatt pedig a veszélyek kiküszöböléséhez folyamatos odafigyelésre van szükség, ami nyilván rendkívül kimerítő a szülőnek, ezért jó lenne, ha a családtagok egyrészt megbecsülnék az anya munkáját, másrészt nem hagynák egyedül a feladattal.

Most egyébként épp dilemmában vagyok, nagyon mérges lettem, mert iskolás lányom többedszer hagyta el a cuccát. Mondtam neki, ha nem keríti elő, akkor most már levonom a múlt héten vett tornanadrág árát a zsebpénzéből. Aztán eszembe jutott, h én is ott felejtettem múlt héten a nadrágom az öltözőben...(ezt neki még nem árultam el.)

Alterra 2013.05.23. 12:06:07

Sokat beszélek, de olvastam valahol egy számomra nagyon érdekeset:
kúszó-mászó kisbaba elől egy anyuka megpróbálta eltorlaszolni a veszélyes vezetékeket. Anyuka egyre újabb és nehezebb akadályokat emelt, de a gyerek mégis mindig visszament és mikor elérte célját még boldogan rá is vigyorgott a szülőre. Nálam itt már elszakadt volna a cérna, és azt hittem volna, h direkt szívat a gyerek, de ennél az anyukánál nem. Kis gondolkodás után rájött, hogy a gyerek azt élvezi, hogy meg tudja mászni, ki tudja cselezni az egyre nehezebb akadályokat.(Tulképpen épp a képességeit bontakotatta ki.)Ezért aztán a gyerekszoba közepére készített neki akadálypályát, ami remekül lefoglalta a babát a vezetékek helyett.
Persze nincs idő mindig mindenre, de nem mindegy, milyen szándékot tulajdonítunk a gyereknek "direkt rosszalkodik", illetve h megtörni, vagy megóvni akarjuk-e.

oleszt 2013.05.31. 13:13:19

@Eszter Farkas Kovácsné: Én a hajánál fogva rángattam vissza az útról mikor gurult ki a motorral, jött egy autó, de épp a tesójával bíbelődtem, és csak erre volt idő, még felegyenesedni se tudtam. És anyósomék az 5. emeleten hallották hogy ordít, és mikor elmondtam miért még csúnyán néztek rám. Nekik sokkal jobb lett volna hullaszállítót hívni biztos mert szegény gyerekeket nem szabad bántani akkor sem, ha "a fejünkre szarnak". Az ilyen esetekből még egy kisgyerek is tanulhat. Egyébként nem verem a gyerekeimet, de a verbális agresszió sem jobb.

Lajka kutya 2013.11.21. 10:52:40

Először is különbséget kell tenni verés és verés között.
Az a verés, amit a szülő idegállapota/türelmetlensége/alacsony ingerküszöbe vált ki, az tolerálhatatlan, ezzel szerintem mindenki egyetért.

Engem a verés - de hadd használjam a fizikai ráhatás szót – azon része érdekel, amikor szép szóval, figyelemeltereléssel nem lehet eredményt elérni és ahogy többen is írtak, olyan a szituáció, aminek nem szabad megismétlődnie. Többen is írták, nálam is ez a demarkációs vonal: úttestre futás, konnektorba, elektromos dolgokba nyúlkálás, egyéb önveszélyes, előtte már számtalanszor elkiabált szituáció.

Mit kell ilyenkor tenni? Milyen eszközt ajánlanátok, ha olyan szituáció adódik, aminek a meg nem ismétlődése mindennél fontosabb? Mert lehet, hogy egy atyai pofontól a gyerek majd rettegésben éli le az életét (szerintem ez nem így van, mindjárt kitérek rá) de az még mindig jobb, mint ha másnap ismét megpróbálja és Ő a gyorsabb, nem én és olyan történik, amire gondolni sem szabad.

Lesz-e rettegett gyerekkor a fizikai ráhatástól? Minden ember és gyerek különböző. Biztosan van olyan érzékeny lurkó, akinél egy tökéletes körülmények között (mindjárt kitérek rá) kiosztott tasli is maradandó lelki károsodást okoz. Az ilyen gyereknél alighanem nincs is szükség páholásra, mivel egy hangosabb szó is eléri a hatását.
Az én meglátásom az, hogy egy átlagos gyereknél nem káros a normális szülő által leosztott, indokolt és következetes ráhatás. Azért írom ezt le, mert nem biztos, hogy igazam van és kérném cáfoljatok meg és javasoljatok alternatívát, ha lehet ezt jobban csinálni.
A gyerek szerintem nem attól fog rettegni, ha kap egy taslit, amiről már előre tudja, hogy meg fogja kapni, mivel ő provokálja.
Attól fog, ha a szülő következetlen és a gyerek nem tudja, hogy pontosan milyen keretek között mozoghat, mikor lépi át azokat.
Arról nem is beszélve, hogy ha a tasli kiegészül a tasli magyarázatával és azzal a törődéssel, foglalkozással, szeretettel, amit pl. nálunk megkap, akkor pontosan tudni fogja, hogy hová tegye a fizikai ráhatást is.

A nagyobbik lányom tökéletes példa ide. Túl azon, hogy a világ legcsodálatosabb teremtménye, dackorszakban van, temperamentumos és nem, hogy sportot űz, hanem rosszabb napjain életvitelszerűen és előre eltervezetten dönt le minden határt, amit az anyjával igyekszünk felállítani.
Kis túlzással nincs olyan eset, hogy a kényes beavatkozás előtt ne próbálnánk meg mindent. Figyelemelterelést, kiabálást, fenyegetést.
Rossz napokon ezek egészen egyszerűen hatástalanok és bizony a 15-ik felszólítás után elseggelem, ha nem fejezi be, amit be kellene.
S láss csodát, utána befejezi az érintett tevékenységet.

Másik példa: számtalanszor kértük, hogy ne borítsa föl, gyötörje, nyúzza a 8 hónaposan totyogni próbáló húgát. Sokszor nem is rossz szándékkal, csak merő közeledésből. Mikor már a 20. felszólítás is eredménytelen és a kisebbik üvölt, mert fájdalmat okozott a nagyobbik, bizony elseggelem és utána befejezi. Zárójelben teszem hozzá, hogy minden egyes ilyen eset után hosszas magyarázat következik, hogy érti-e, miért történt az, ami. Érti, bocsánatot is kér, tündér 

A kérdésem tehát az, hogy ha az embernek olyan megátalkodott gyereke van, mint amilyen az enyém (érthető, tőlem örökölte, ugyanilyen voltam 3-4 éves koromig) akkor milyen eszköze marad a szülőnek, ha a szép szó, figyelemelterelés, felszólítás, majd a kiabálás hatástalan?
Mindez olyan esetben, amely vagy magára, vagy másra (a kisebbikre) veszélyes?

Mit kell akkor tenni, ahol a megismétlődés elkerülése mindennél fontosabb és a szó nem hat?

Lajka kutya 2013.11.21. 11:02:50

@Tunderanya:
Egy kommenttel feljebb épp azt írom le, hogy a verés nem helyettesítő eszköz.
Rengeteg foglalkozásra járunk mindkét lurkóval. Gyerekúszás, ringató, táncház, baba-mama klub.
Otthon is rengeteget foglalkozunk (érsd szeretjük és bővítjük az ismereteit) mindkét gyerekkel, főleg a nagyobbikkal.
Ki merem jelenteni, hogy nagyon jó szülők vagyunk mindketten, ami érthető is, mert ezt hoztuk otthonról.
Ha dádára kerül a sor, az nem azért van, mert elfogyott a türelmünk és így vezetjük le saját dühünket.
Gyűlölöm, ha ehhez az eszközhöz kell nyúlni. De kérlek írd le, hogy a fenti esetekben te hogyan próbálnád kezelni a helyzetet.
Én nem látok más megoldást, de ha van, nagyon hálás lennék érte, mert a legvégső eszközhöz csak gyomorkörccsel fordul a magamfajta.

Lajka kutya 2013.11.21. 11:04:55

@Tunderanya:
"Mondjátok meg neki,mhogy most dühösek vagytok, hogy amit tett, elfogadhatatlan, stb. "

őőőő :)
Te most vagy egy áldott jó gyermekkel vagy felszerelve, vagy nincs gyereked.
A fenti mondatot csak ez a két opció magyarázhatja :)

Lajka kutya 2013.11.21. 12:32:07

És @Szelid sunmalac: kommentjével maszkimálisan egyetértve annyit azért hadd tegyek hozzá, hogy ez így baromi karcsú ám:

""A környezetet könnyebb megváltoztatni, mint a gyerekedet!" (Gyakran egy veszélyhelyzet elkerülése miatt ütik meg a szülők a gyereket. Az éles sarkok, lépcsők, konnektorok, mászható, magára rántható tereptárgyak jelentette veszély valójában megelőzhető.)

"Gondolkodj pozitívan!" (Lehet, hogy most nem mosta meg a kezét evés előtt, de tegnap például figyelmeztetés nélkül megtette. Most talán elég is lesz erre emlékeztetni, és nem leteremteni. És főleg nem megütni."

Az baromira nem nyugtat, hogy tegnap nem rúgta föl a testvérét / nem futott át az úttesten mikor ma megtenné.
Nálam itt továbbra is az egyetlen működő alternatíva a tettlegesség. Nem örömből, de írjatok jobb eszközt, ami egyből hat!
{AnyaMama}