Manapság a rózsaszín (a címben írtakkal ellentétben) egyértelműen lányos, míg a kék fiús szín. De mióta van ez így? Érdekes dolog ez, még akkor is hat, ha az ember sziklaszilárdan ellent akar neki állni. Fiam is van, meg lányom is, a fiú volt előbb, így a kislány babakorában „elszenvedte" azt a sorsot, hogy örökölt bodykat, rugdalózókat a bátyjától, amik alapvetően nem rózsaszínűek voltak.

Tehát már az indulás sem predesztinálta, hogy rózsaszín őrület fog dühöngeni nálunk. A fiamnak is volt már kezdettől piros és sárga ruhája is, persze valami macsó mintával vagy figurával. De ezen nyitottság ellenére a sztereotípia és a környezet nyomása előbb-utóbb érvényesül.

Amikor a kapható hercegnős jelmezek nagy része rózsaszín, esetleg lilával átszőve, a Barbie babák ruhái és minden egyéb felszerelésük, még a bútoraik is ebben a színben díszelegnek, és a lánykaruhák választékában is uralkodó, akkor az adott szín jelenlétének aránya a háztartásban óhatatlanul növekszik.

A Smithsonian.com érdekes történelmi utazásra invitál annak kapcsán, hogy milyen volt egy-egy kornak a viszonyulása a nőiséghez és a férfiassághoz, méghozzá a gyerekruhákon keresztül. Az egyik manapság megmosolyogtató kép Franklin Delano Rooseveltről készült, két és fél éves korában. Ha ma ránézünk erre a képre szent meggyőződésünk, hogy egy szoknyás, hosszú hajú kislányt látunk, csinos kis kalapkával a kezében, kopogós cipőben.

Ugyanakkor 1884-ben, amikor ez a kép készült a későbbi amerikai elnökről, aki a II. világháborúban a hadsereg főparancsnokaként irányította az Egyesült Államokat, teljesen elfogadott volt, hogy a fiúk szoknyában járnak 6-7 éves korukig, és ekkor vágják le hajukat is először.

Miért annyira fontos, hogy már első látásra meg lehessen állapítani egy kisgyerekről, aki még baba, hogy fiú-e vagy lány? Mert a szín ugye, ennek messzire látszó jelzésére szolgál. Persze volt olyan alkalom, amikor a lányomat fiúnak nézték, és ezen meg voltam bántódva, hiszen az én szememben annyira lányos volt. Amikor anyuka azt mondta a játszótéren a gyerekének: „Add vissza a lapátot a kisfiúnak...", fel voltam háborodva, pedig lehet, hogy csak nem volt eléggé rózsaszínben a gyerek, hogy egyértelmű legyen a gender „kód".

Szóval hogyan is jutottunk odáig, hogy két csapat és két térfél létezik, egy rózsaszín és egy kék? Jo B. Paoletti a Marylandi Egyetem történésze ezzel a témával foglalkozik 30 éve, és mint mondja, a teljesen neutrális fehér színtől, amiben a legtöbb gyereket járatták hatéves koráig (egyszerűen praktikus okokból, mert azt jól lehetett „hipózni"), mára odáig jutottunk, hogy úgy érezzük, ha nem a megfelelő színbe öltöztetjük a gyereket, akkor ez akár a gyerek nemi identitására is hatással lehet.

A kék és a rózsaszín az egyéb pasztellszínekkel együtt a 19. század közepén került be a kisbabák ruhatárának színei közé, azonban az I. világháború előttig nem volt kiemelkedő jelentőségük. Sőt kezdetben, érdekes módon, minden pont fordítva volt, a rózsaszínt ajánlották a fiúknak, mint karakteresebb színt, a lányoknak pedig a kéket, amit lágyabbnak és csinosabbnak ítéltek.

A máig érvényes szín „diktátum" az 1940-es években indult, amikor a gyerekeket nemekre jellemző ruhákban kezdték el járatni. Aztán a 60-as évek generációja már úgy lázadt, hogy a lányok kezdtek el inkább fiús ruhákat hordani, ezt a tendenciát erősítette a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelem is, hogy ne lehessen a két nemet az öltözéke vagy akár a haja alapján megkülönböztetni.

A feministák szerint a lányok szabadabbak lehettek a fiús ruhákban, mintha a nőies ruhák egyben a behódolást jelentették volna a nemi sztereotípiáknak. A semleges öltözködés az 1980-as évekig volt jellemző, legalábbis Amerikában. A rózsaszín-kék uralmának komoly előmozdítója volt az ultrahang, amivel már születés előtt meg lehetett állapítani a gyerek nemét, és eleve a megfelelő gardróbot lehetett neki összeállítani, sőt ennek szellemében dekorálni a gyermek leendő birodalmát.

(Ma már a fifikás szülő előre gondolkodik, és például sárga ágynemű garnitúrát, fürdőlepedőt vesz, mint ahogy a maci sem rossz választás, ha azt szeretnénk, hogy mondjuk a következő, esetleg ellenkező nemű porontynak is jó legyen.)

A szakértők szerint a másik ok a gyerekek korai fogyasztóvá, „vásárlóvá" válása. (Bár nemükkel csak 3-4 éves korukban kerülnek tisztába, és csak 6-7 körül tudatosul, hogy ez így is marad.) Már a legfiatalabb kortól a reklámozók céltábláivá válnak, a reklámok pedig általában pont a sztereotipikus képet közvetítik, mely szerint egy lánynak hosszú a haja és szoknyát hord, baba és póni van a kezében, míg a kisfiúnak vonat vagy autó.

Az is érdekes, ha már ezt a tendenciát nézzük, hogy míg a nők számára ma már teljességgel elfogadott a nadrág viselése, addig a férfiak nem hordhatnak ugyanezzel a lelki nyugalommal szoknyát. Haj tekintetében már kiegyenlítettebb a verseny.

Ha szeretnétek megosztani ti is történeteiteket vagy tapasztalataitokat, akár a többiekkel is, várjuk a leveleket az anyamamablog@gmail.com-ra, vagy megtaláltok minket a Facebookon is.